VI. Pál után Ferenc pápával is kávézna a jeruzsálemi házaspár
Egy Jeruzsálemben élő keresztény házaspár máig őrzi azt a kávéscsészét, amelyből megkínálták a házukba látogató egyházfőt – az Aleteia számol be a hithű családról, akik most Ferenc pápa látogatását várják.
„Nagy meglepetés volt, nem hittük volna, hogy VI. Pál valóban eljön az otthonunkba” – mondja Issa és Leila, keresztény házaspár, akik Jeruzsálem óvárosában élnek 64 éve. Issa nyolcvanéves arab keresztény. Ötven évvel ezelőtt a Szent Sír megvilágításával foglalkozó cégnél dolgozott. Amikor meghallotta, hogy VI. Pál pápa Jeruzsálembe látogat, elmondta plébánosának, mennyire vágyik rá, hogy találkozzon vele. Aztán nem történt semmi, kérése válasz nélkül maradt.
1964. január 6-án plébánosuk hirtelen azzal a kéréssel fordult hozzájuk, hogy terítsenek egy szőnyeget a háza bejárata elé. Engedelmeskedtek. Nem sokkal később megjelent VI. Pál a kíséretével. Üdvözölte őket és a szomszédokat, meggyóntatott egy súlyos beteg embert, és ivott egy csésze kávét, amivel Leila megkínálta. Tizenöt percet töltött a házuk küszöbénél – emlékszik vissza Leila, aki azóta is őrzi a csészét, amelyben még ott van a kávé nyoma.
Élő hitű, egyszerű emberek ők, házuk ma is vendégszerető, a Krisztus iránti szeretetet sugározza. Öt lánygyermeket neveltek fel. Jeruzsálem óvárosában, ahol élnek, a keresztények lakta a Szentszéki Kusztódia tulajdonában vannak, ők adják bérbe a helyi kereztényeknek.
Nagyon várják Ferenc pápa látogatását. A kérdésre, hogy mit kérnek tőle, Leila így válaszol: „Békét a világnak. Mert ha itt béke lesz, akkor az egész világon béke lesz.”
Magyar Kurír