A Salgótarján utcai zsidó temetőről kiadvány jelent meg
Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a NÖRI elnöke
Nemrégiben jelentettek meg egy kötetet, mit lehet erről tudni?
Ez az albumunk egy hiánypótló könyv, a Salgótarján utcai zsidó temetőről szól, amiről még soha nem jelent meg semmilyen kiadvány. Ez az általam kezdeményezett, még 2002-ben indult temetői sorozat része. A Nemzeti örökség Intézetének ez az első kiadványa. Büszke vagyok arra, hogy pont erről a temetőről szólhat az első megjelenésünk, publikációnk. Tulajdonképpen ez az egész könyv egy segélykiáltás, egy felkiáltójel, mentsük meg ezt a temetőt, az utolsó órában vagyunk. 2002 óta műemléki védettséggel rendelkezik, itt, Budapest szívében ez a temető.
Mivel magyarázza azt, hogy egy nap délutánján, az utca emberei, zsidók és nem zsidók, közemberek és politikusok eljönnek a Nemzeti Múzeumba, hogy ennek a kiadványnak a bemutatóján részt vegyenek?
Remélem, hogy ez nekem is szól, hiszen az elmúlt másfél évtizedben sokat tettem a temetők megmentéséért, az én munkám folytatódik, most egy másik státuszban, de azok, akik eljöttek, ismernek engem, ismerik a munkámat, tudják a szándékomat. Az én szándékom, hogy Magyarországon minél több temetőt, minél több temetői emlékhelyet megmentsek, ez a Salgótarján utcai temető is erről szól.
Ennek a temetőnek a jogi helyzete rendezetté vált már?
Pont a bemutatott kiadvány kapcsán derült fény arra, amiről a MAZSIHISZ vezetését még én értesítettem, a tulajdoni lapok átnézése során, hogy állami tulajdonban van a temető. Magam is meglepődtem, hogy a Magyar Állam van bejegyezve, mint tulajdonos. Amikor arra hivatkozom, hogy a tulajdoni viszonyokkal kell kezdeni a rendezést. A nagy álmom, a nagy célom, hogy ez a hely a világörökségi listára is felkerüljön, méltó lenne rá, megérdemelné ez a temető.
Az interjú az ATV május 4-i Hetiszakasz című adásának szerkesztett változata.
Breuer Péter