„Remélem, apám büszke lenne rám”

„Remélem, apám büszke lenne rám” – Beszélgetés Rónai Egon újságíróval

 

 

 

 

 

 

 

Hetente többször is feltűnik az ATV képernyőjén, elfoglalt ember. Ám minden leterheltsége ellenére megőrizte kedvességét, még olyan helyzetben is, mint most, amikor szinte futtában érkezik. Pár perc után el is tűnt róla a fáradtság, kezdődhetett a sztorizgatás…

 

Egon, elismert televíziós újságíró vagy, népszerű műsorvezető. Szinte mindennap lehet látni az ATV-n, több műsorban is. Lehet ezt bírni, érdemes ezt bírni?

 

Az a helyzet, hogy én nagyon szeretem csinálni ezt. Ráadásul az is igaz, hogy már 33 éve ügyködöm a magyar sajtóban, tehát nem vettem zsákbamacskát, tudom, hogy mire vállalkoztam. Nem mondom, hogy időnként nem ártana egy kicsivel nyugodtabb tempó, de akkor meg azért kezdek el sírni, hogy hol van a rohanás, az állandó készülődés.

 

Jut eszembe: nemrégiben tartották a Sajtószóvivők Bálját, ahol a média kategóriában Téged díjaztak. Mit szóltál hozzá, hogy a megmondóemberek, a „nagyokosok” most Neked tapsoltak?

 

Nagyon boldog voltam, hihetetlenül jó érzés volt, hogy az interjúalanyaim közül nem kevesen gondolták úgy, hogy jól végzem a munkám. Valóban az a helyzet, hogy én igyekszem a szakma legfontosabb alaptételét megtartani, a felkészültséget. Persze az is igaz, hogy lehetek én akármilyen felkészült, okos, meg szép, ha nincs mögöttem meg a csapat, akkor semmit sem érek. A díj átvételekor is ezt mondtam, nagy megtiszteltetés, de ez nem csak nekem szól, hanem azoknak az embereknek, akik napról napra ott az ATV-ben dolgoznak velem, velünk. Én mindig is szerettem csapatban, csapattal dolgozni, nem vagyok egy magányos farkas típus. Biztosan a sportújságírásból hoztam a csapatszeretet, csapatszellemet.

 

Ezek szerint nem tartod cikinek, hogy egykor sportújságíró voltál, Népsportos, SportTV-s?

 

Dehogy is, sőt! Nem tudom, hogy másutt milyen volt, de azt biztosan állíthatom, hogy akkor a Népsportnál a szakma legnagyobbjai jöttek össze, de tudod mit, azt is elmondhatom, hogy bármely lapnál, annak a sportszerkesztőségénél komoly tudással rendelkező kollégák. Ott nem lehetett ellazázni semmit, a pontosság és a felkészültség alapkövetelmény volt, utána jött a szaktudás, és így tovább.

 

Sportújságíró, kiadói szerkesztő, kulturális, könnyűzenei újságíró, mellette sportriporter, rádiós, majd végül televíziós, médiamágnás, stb. Jól mondom?

 

Persze, ilyenkor jön az, hogy még csak akasztott ember nem voltam. A médiamágnást értem, bár erős túlzásnak érzem. Sőt, azt kell mondanom, az sem volt egyszerű időszak, amikor a boldog emlékezetű Danubius, majd Budapest és egyéb rádiók tulajdonosa voltam, persze, mindnek különböző mértékben. Az nagy kihívás volt, néha azt gondoltam, mekkora ökör vagyok, hogy ebbe belevágtam, de közben nagyon jó volt. Utólag meg még azt is érzem, hogy közreműködhettem a szabad magyar rádiózás kialakulásában. No és rengeteget tanultam abban az időszakban.

 

Visszatérve a mostani díjadra, Rólad az a szóbeszéd járja, hogy a műsoraidban szívesen megy mindenki legyen az ellenzéki, kormánypárti. Ezt mindek köszönheted?

 

Ezt leginkább tőlük kéne megkérdezned, nem szeretném magam sem fényezni, sem a szerényt megjátszani. Talán annak, hogy én leginkabb beszélgetek mindenkivel. Meg az is igaz, hogy a legtöbbüket azért nem tegnap óta ismerem. Ám leginkább azt gondolom, hogy a tisztességes bánásmódot, a felkészültséget mindenki értékeli, szinte tökmindegy, hogy mi a politikai álláspontja.

 

Szóvivők elismerése, címlapos interjú a 168 Órában, a szakma általános elismerése. Mi jöhet még?

 

Remélem, még sokminden. Néha eszembe jut, vajon apám büszke lenne-e most rám, de most már az is, hogy majd a fiaim azok lesznek-e? De tudod mit? Szeretném, hogy még sok évig fusson az ATV-n az összes műsorom, még tudjak jókat kérdezni, s még tudjak jókat beszélgetni a műsorokban, de azokon kívül is, egy asztalnál, egy jó kávé, egy jó pohár bor mellett a barátaimmal, a kollégáimmal. És ami a legfontosabb, hogy tudjak egészségben  sportolni, játszani a gyerekeimmel. Nekem ez jelenti a legnagyobb boldogságot.

 

Kívánom én is, gratulálok az elismeréshez, köszönöm a beszélgetést.

 

Breuer Péter