Gázkincs: Gigaszerződést kötött Izrael a palesztinokkal
Történelmi szerződést kötöttek a palesztinokkal izraeli cégek, hogy a frissen felfedezett izraeli gázmezőkből kitermelt energiahordozóból áramot állíthassanak elő a Gázai övezetben. A jeruzsálemi American Colony Hotelben vasárnap a palesztin Power Generation (PPGC) 4,75 milliárd köbméternyi gáz megvásárlására írt alá 20 évre szóló szerződést, a tervezett 200 megawatt teljesítményű dzsenini erőmű gázellátásának biztosítására.
Az ünnepélyes szerződéskötésen részt vett dr. Omar Kittaneh palesztin energiaügyi miniszter és a gázmező feltárásának befektetői, a Delek csoport, a Noble Energy és a Ratio Oil Exploration társaságok képviselői is.
„Ez egy történelmi jelentőségű esemény, amely az Izrael legnagyobb földgáz készletét rejtő Leviatán gázmezőből származó gáz exportálásáról, valamint a palesztin hatóság (PA) energiaszolgáltató cégével kötött első gázellátói szerződés aláírásáról szól” – közölte Gideon Tadmor, az izraeli Delek Drilling és az Avner Oil Exploration kőolaj- és földgázgáz-kutató társaságok elnök-vezérigazgatója. „A Leviatán projekt nagyon pozitív hatással lesz Izrael gazdaságára és geopolitikai helyzetére. A mai szerződés aláírását követően, várhatóan még több szerződés kerül majd aláírásra a szomszédos országokkal” – fejezte ki reményét a gázkitermelő cégek vezetője.
„Szerintünk Izrael felségvizein a kőolaj- és földgázkutatási potenciál még korántsem lett teljesen kihasználva, ezért mi partnereinkkel és az egész izraeli földgázkitermelő iparral együtt folytatni akarjuk a feltárást” – közölte Tadmor.
A Leviatán gázmező Haifától nyugatra, mintegy 130 kilométer távolságra található, és megközelítőleg 537 milliárd köbméter földgázt tartalmaz. A gáz kitermelése várhatóan 2017-ben fog megkezdődni. A Leviatán szomszédságában, attól keletre helyezkedik el egy kisebb, a 280 milliárd köbméter földgáztartalmú Tamar gázmező, amely már 2013 márciusában megkezdte az izraeli gázpiac ellátását.
A palesztin gázerőmű építése körülbelül 30 hónapot vesz majd igénybe, és megközelítőleg 300 millió dollárba fog kerülni – magyarázták a Leviatán partnercégeinek vezetői. Jelenleg a palesztin területeken Izrael villamosáram igényének 8 százalékát használja fel, és ez a szám folyamatosan emelkedik – tette hozzá a PPGC vezetői.
A PPGC mögött számos részvényes áll. A legnagyobb befektető a köztulajdonban álló, 2004 óta a palesztin államkötvényekre támaszkodó Palesztin Elektromos Művek (PEC). A PEC 99,99 százalékban tulajdonosa a Gázai övezet gázellátásáért egyedül felelős – és a PPGC-t 2010-ben Ciszjordániában megalapító – gázenergia szolgáltató korlátolt felelősségű magántársaságnak, a GPG PLC-nek – így az izraeli-palesztin megállapodás nagyot lendíthet a Gázai övezet energiaellátásán.
„Véleményem szerint a felek között működő erős és stabil gazdaság az egész térség békéjéhez és stabilitásához fog vezetni – és mindenkinek javára lesz a gazdasági prosperitás és növekedés” – közölte Jicák Tcúva, a Delek csoport főrészvényese az aláírási ceremónián. „A béke gazdasági együttműködésen, egymás bizalmán és megbecsülésén alapuló közös vállalkozásunk. A gazdasági együttműködés – mint a ma megkötött egyezmény is – hozzá fog járulni a nemzetek közeledéséhez, és a béke alapjainak közös lefektetéséhez” – tette hozzá Tcúva.
A Leviatán kitermelői és a külföldi vásárlók közötti szerződések megkötésének engedélyezését hosszú vita kísérte. Az izraeli kormánytisztviselők és a közvélemény közötti polémia késleltette az exportprojektek alakulását. Az egy évig elhúzódó megbeszéléseket követően 2012 augusztusában Saul Zemák, az izraeli Energia- és Vízügyi Minisztérium főigazgatója által vezetett bizottság az export 53 százalékon történő maximalizálását javasolta. A környezetvédők felzúdulása után azonban 2013. június 23-án a kormány 40 százalékos plafont határozott meg.
A palesztinokkal kötött különleges megállapodás aláírásával Tcúva kifejezte abbéli reményét, hogy az izraeliek és palesztinok üzleti együttműködése új munkahelyek létrejöttét fogja eredményezni. Joszi Abu, a Delek Drilling vezérigazgatója is egyetértett Tcúvával, és hozzátette: „a földgáz a békéhez vezető híd” ezért a Leviatán „jó hír” az egész térség és a világ számára. „Remélem a jövőben minden szomszédos ország állampolgárai profitálhatnak az utóbbi években feltárt gázmezőkből” – közölte Abu.
atv.hu / The Jerusalem Post /BPI