Washington: magyar vezetők a Capitoliumban
Háromnapos konferenciát tartott az „Izrael Szövetségesei Alapítvány” Washingtonban. Az eseményre az Egyesült Államokból, Izraelből, és számos más országból – köztük Magyarországról is – érkeztek kormányzati szereplők, és parlamenti képviselők, illetve politikai- és vallási vezetők.
A washingtoni Capitolium épületében összegyűlt magasrangú politikusok, kormányzati- és vallási vezetők olyan kérdésekről tanácskoztak, mint a Közel-Kelet geopolitikai helyzete, az iráni atomprogram és az Izraelre leselkedő fenyegetések.
Hazánkat Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, Ujhelyi István parlamenti alelnök, Hiller István korábbi oktatási miniszter, valamint Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze képviselte.
Németh Sándor előadásában arról beszélt, hogyan fér meg a nemzeti értékek mellett a cionizmus ügye.
Európa legnagyobb neoprotestáns gyülekezetének vezetője az európai kontinens és a modern Izrael kapcsolatára is kitért.
Izrael Szövetségesei Alapítvány
Az Izrael Szövetségesei Alapítvány egy világméretű szervezet, amely a zsidó állam melletti kiállást tűzte ki céljául. A kétnapos rendezvényen amerikai kongresszusi képviselők, izraeli miniszterek és képviselők, valamint 17 ország parlamenti képviselői vettek részt.
atv.hu














