„Ettől lesz Magyarország versenyképes és sikeres”

„Ettől lesz Magyarország versenyképes és sikeres”

Hazánk újraiparosításából jönnek majd az új munkahelyek, a gazdasági növekedés, a külföldi beruházások, és ettől lesz Magyarország versenyképes és sikeres – hangsúlyozta Orbán Viktor Henri Malosse-szal tartott sajtótájékoztatóján, hétfőn. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke ugyanitt azt mondta: saját szemével szerette volna látni azokat a „rendkívül érdekes és innovatív lépéseket”, amelyeket Magyarország tett annak érdekében, hogy a válságból kilábaljon.

 

 

Két-három évvel ezelőtt mi, magyarok is azt mondtuk, hogy fel kell adni azt, hogy hazánk pénzügyi központtá tud válni ebben a régióban – fogalmazott Orbán Viktor. Ezzel szemben nekünk termelési központtá kell válnunk – fűzte hozzá. Ahhoz, hogy Magyarország termelési központtá váljon, újra kell iparosítania önmagát – mutatott rá.

A miniszterelnök közölte, hogy hazánk a harmadik-negyedik helyen áll az unióban a tekintetben, hogy a GDP mekkora hányadát állítják elő az ipari termelésből. Hangsúlyozta: azt szeretné, ha egy-másfél éven belül Magyarország az első helyre kerülne. Megjegyezte, ehhez Csehországot és Németországot is meg kell előznünk.

A kormányfő hangot adott annak a meggyőződésének, hogy hazánk újraiparosításából jönnek majd az új munkahelyek, a gazdasági növekedés, a külföldi beruházások, és „ettől lesz Magyarország versenyképes és sikeres”.
Végül Orbán Viktor arra kérte Henri Malosse-t, hogy támogassa azt az „innovatív újraiparosító politikát, amit folytatunk, és vigye jó hírünket”.

“A más országban megtermelt javak újraelosztásából nem lesznek új munkahelyek”

„Saját szememmel szerettem volna látni azokat a rendkívül érdekes és innovatív lépéseket, amelyeket Magyarország tett annak érdekében, hogy a válságból kilábaljon” – indokolta Henri Malosse hazánkban tett látogatását. Emlékeztetett: a múltban tett lépések nem hozták meg a megfelelő eredményeket Európában, ezért fordulnak nagy érdeklődéssel a magyar lépések felé.

Henri Malosse kiemelte: két dologban értettek egyet maradéktalanul a magyar miniszterelnökkel, egyrészt a középosztály hangsúlyos támogatásában, másrészt pedig – az Orbán Viktor által is említett -, újraiparosítás kérdése. Ezzel összefüggésben hangsúlyozta: Magyarország ígéretes és kívánatos eredményeket ért el e területen, hiszen csökkentette a kisvállalkozások adóját illetve az energiaárakat. „Európának szüksége van arra, hogy újraiparosítsuk, hiszen a más országban megtermelt javak újraelosztásából nem lesznek új munkahelyek” – szögezte le.