Konzervatív vezetésű lehet a német külügyminisztérium
Németországban a konzervatív CDU/CSU pártszövetség adhatja a külügyminisztert a következő kormányban – írta pénteken több német lap a konzervatívok és a szociáldemokraták jövő héten kezdődő koalíciós tárgyalásainak lehetséges kimenetelét elemezve.
Az első tárgyalási forduló csak a jövő héten szerdán lesz, de a beszámolók szerint az alkudozás már elkezdődött a miniszteri székekért. A Die Welt azt írta, hogy a szociáldemokrata párt (SPD) igényt tart a pénzügyminisztériumra, és viszonzásként átengedné a külügyminisztériumot a konzervatívoknak.
A Handelsblatt szerint az SPD-nek az is megfelelne, ha létrehoznának egy gazdasági csúcsminisztériumot, amely a közlekedés és az energetika területét is felügyelné, és ezt a tárcát kapná meg a párt, a pénzügyminiszter pedig maradhatna Wolfgang Schäuble, a CDU politikusa. A szociáldemokraták azonban igényt tartanak a munkaügyi tárcára is, a külügyminisztérium pedig „nem igazán érdekli” őket – tette hozzá az üzleti lap.
Az utóbbi években csökkent a külügyminisztérium súlya. Különösen az euróövezeti államadósság-válság kezdete, 2010 óta figyelhető meg, hogy a külügyek egyik legfontosabb területén, az uniós politikában Angela Merkel kancellár vagy Wolfgang Schauble a főszereplő, és nem a külügyminiszter. Merkel ezzel kapcsolatban több beszédben és interjúban az „európai belpolitika” kifejezést használta, amely szerinte azt a folyamatot jelöli, hogy a válság hatására az uniós tagállamok közötti együttműködés új, minden eddiginél szorosabb formája alakul ki.
Az SPD is az uniós integráció alakulása miatt választaná inkább a pénzügyminisztériumot, mint a külügyminisztériumot: a Die Welt pénteki beszámolója szerint a szociáldemokraták azért ragaszkodnak a pénzügyi tárcához, mert nem akarják a konzervatívokra hagyni az euróövezeti válság kezelését.
Pénteken a lapok beszámolóira reagálva a CDU és az SPD részéről is azt hangsúlyozták, hogy személyi kérdések eddig nem kerültek napirendre, és a tárcák elosztásánál sokkal fontosabbak a közös kormányzás tartalmi kérdései.
A külügyminisztériumot 1966-tól az újraegyesítésig rendre liberális vagy szociáldemokrata politikus vezette Nyugat-Németországban, az újraegyesített Németországban pedig még egy konzervatív politikus sem volt a tárca élén.
A német egység külügyminiszterének is nevezett Hans-Dietrich Genschertől 1992-ben a liberális politikus párttársa, Klaus Kinkel vette át a német diplomácia irányítását, majd 1998-ban Joschka Fischer következett. A Zöldek vezetőjét hét év után a szociáldemokrata Frank-Walter Steinmeier követte a tárcánál, a 2009-es kormányváltás óta pedig Guido Westerwelle Németország külügyminisztere.
Westerwelle pártja, a liberális FDP a szeptemberi választáson kiesett a Bundestagból. A CSU/CSU pártszövetség vezetői csütörtökön állapodtak meg az SPD vezetőivel arról, hogy hivatalos tárgyalásokat kezdenek a 2005-2009 közötti nagykoalíció felújításáról.














