Izraelt fenyegeti az iráni forradalmi gárda parancsnoka

Szíria – Izraelt fenyegeti az iráni forradalmi gárda parancsnoka

 

Izrael azonnali lerombolásával fenyegetett az iráni forradalmi gárda parancsnoka arra az esetre, ha az Egyesült Államok katonai támadást intéz Szíria ellen.

Az iráni Tasnim hírügynökségnek adott, csütörtökön ismertetett nyilatkozatában Mohammad Ali Dzsafari megfenyegette az Egyesült Államokat is, hangoztatva, hogy az esetleges támadás egy „második Vietnamot” jelentene Amerika számára.

Dzsafari figyelmeztette Washingtont, hogy – mint kijelentette – egy költséges és elnyújtott háborút kockáztat akkor, ha beavatkozik Szíriában. „Szíria veszélyesebb és halálosabb csatamezővé válhat az Egyesült Államok számára, mint a vietnami volt” – fogalmazott a hadseregtől függetlenül működő, több mint 100 ezer fős iszlám gárda parancsnoka.

Irán Szíria fő szövetségese. Teherán a szíriai felkelőket vádolta az augusztus 21-én történt, több száz halálos áldozatot követelő, állítólagos vegyifegyver-támadás végrehajtásával.