Erőszak helyett párbeszéd szükséges Egyiptomban.

Erőszak helyett párbeszéd szükséges Egyiptomban.

Az Egyiptomban kialakult aktuális belpolitikai helyzetben az Emberi Erőforrások Minisztériumának

Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős
Államtitkársága együttérzéséről biztosítja az egyiptomi
kormányválság előtt és után üldöztetést elszenvedett egyházakat és
vallási csoportokat. Meggyőződésünk, hogy az Egyiptomban kialakult
helyzetet a párbeszéd és a megbékélés útján lehet megoldani.
Bízunk abban, hogy az az új egyiptomi kormányzat határozott
lépéseket tesz a felekezetek közötti béke biztosítására, és
intézkedik a keresztény közösség védelmére.
Magyarország felelősséggel támogatja a határon túl élő magyar
kisebbségi közösségeket, így különösen érzékenyen érinti és aggódik
a legkiszolgáltatottabb, társadalmi kisebbségként jelenleg is
közvetlen életveszélyben lévő keresztény, kopt közösségért
Egyiptomban.
Magyarország a felekezetek közötti béke megőrzésére buzdít
Egyiptomban a válságos társadalmi helyzetben is, a diplomácia útján
folyamatosan fel fog lépni és figyelemmel fogja kísérni a vallási
közösségek helyzetét az egyiptomi átalakulások folyamatában.