Az Örökkévaló azt szeretné, ha a zsidók házasságba
Örömmel értesítünk benneteket, hogy Oberlander Batsheva (Mucsi Chava – Éva – segítségével) nagy eltökéltséggel, elkezdett azon ügyködni, hogy a magyarországi egyedülállóknak segítséget nyújtson, abban hogy a lelki társak egymásra találhassanak.
Az Örökkévaló azt szeretné, ha a zsidók házasságban élnének egymással és így segítenék egymást a zsidóság teljes megélésében és gyakorlásában.
Amit Batsheva elkezd ez egy próbálkozás, a legegyszerűbb eszközöket használva. Nem lesz csodálatos web oldal, csak -és ez nem csak- Batsheva manuális munkája. Nem tudjuk, hogy próbálkozásunk sikerrel jár vagy sem. Szükség van arra, hogy jelentkezők legyenek és Ti is megtegyetek mindent, hogy legyen adatbázis. Batsheva beleteszi szívét ebbe a vállalásba, de ez még nem ad garanciát a sikerre. Siker csak akkor lesz, ha az Örökkévaló mellett ti is akarjátok és jelentkeztek.
Jelen levelünkhöz mellékelünk egy kérdőívet, amelyet a ezen a linken keresztül érhettek el:
A kérdőíveket számítógéppel lehet kitölteni. Ha gond lenne a kitöltésével bármelyikünket meg lehet keresni segítségért.
Az adatokat Batsheva titkosan kezeli, csak arra használja, hogy bemutassa név és egyéb adatok nélkül a kapcsolatra lehetségesnek ítélt zsidó jelentkező részére.
Kivánunk mindenkinek sok örömet a kezdeményezésünkben, mi meg sok új Házasságkötés érdekében minden tőlünk telhetőt megteszünk az adatbázis növelésével és a párok egymásra találásának segítésével.
Elérhetőségek:
Mucsi Chava:
[email protected]
06 309 264 057