„A mi barátságunk erős alapokon nyugszik”

„A mi barátságunk erős alapokon nyugszik”

Az, amikor egy vállalat és egy kormány is hosszú távon gondolkodik, a célkitűzéseik egybeesnek, ritka pillanat, és most ennek vagyunk tanúi – hangsúlyozta Orbán Viktor szerdán, a Hankook cég vezetőivel folytatott megbeszélését követően. Bővíti magyarországi üzemét a dél-koreai Hankook gumiabroncsgyártó cég – jelentette be Szu Szung Hva, a vállalat globális vezérigazgatója.

 

Orbán Viktor úgy fogalmazott, a mai esemény illeszkedik az elmúlt napok történéseinek sorába, az elmúlt hetekben ugyanis csupa jó hír érkezik a magyar gazdaság felől. A munkanélküliség jelentősen csökken, a foglalkoztatottság nő; és ha minden igaz, akkor délután végre elismerést kaphat az a gazdaságpolitika is, amelynek filozófiája abban áll, hogy az ember nem más pénzén él, hanem a sajátján, egy gazdaság nem más lábán áll, hanem a sajátján – sorolta a miniszterelnök. Hozzátette: emellett a befektetések az első negyedévben mindenkit meglepő mértékben nőttek, valamint a gazdasági növekedés is elindult.

 

 

 

A kormányfő úgy fogalmazott, ritka pillanat az, amikor a politika és a gazdaság időhorizontja úgy egybeesik, mint most. Az, amikor egy vállalat és egy kormány is hosszú távon gondolkodik, a célkitűzéseik egybeesnek, ritka pillanat, és most ennek vagyunk tanúi – szögezte le.

Szólt arról is, hogy az abroncsokat előállító gépsorokat nem lehet „egyik napról a másikra összepakolni, és valahova máshova vinni”. Hangsúlyozta, hogy a Hankook magyarországi jelenléte a gyártási kultúra és a vezetők szándéka szerint is hosszú távú jelenlét.

 

 

 

A miniszterelnök kiemelte azt is, hogy hazánk régóta ápol baráti kapcsolatot Dél-Koreával. A mi barátságunk erős alapokon nyugszik, és amikor munkaalapú gazdaságról beszélünk, a koreaiaknak semmit sem kell magyarázni, pontosan tudják, miről van szó – fűzte hozzá, megjegyezve, emellett kulturálisan sem érezzük magunkat egymástól távol. Rámutatott, minden üzleti befektetéshez a barátság hozzá tud valamit tenni.

Orbán Viktor a Hankook vállalati kultúrájáról szólva elmondta, Suh Seung Hwa, a Hankook globális vezérigazgatója a megbeszélésen nem az alkalmazottak kifejezést használta a munkásokra, hanem úgy fogalmazott, a „Hancook-család tagjai”. Leszögezte, hogy ez a szemléletmód többek között a cég dolgozóinak nyújtott szolgáltatásokból is kitűnik, példaként azt a szállást említve, amit a 60 kilométernél távolabbról dolgozók számára építettek fel. Ez a gondolkodásmód bíztatást ad arra nézve, hogy egy modern ipari társadalomnak nem feltétlenül kell embertelennek lennie; lehetséges az emberséges, családi módon megközelíthető modern ipari társadalom is – jelentette ki.

 

 

 

Orbán Viktor beszélt arról is, hogy a Hankook vezérigazgatója azért tartotta jó befektetési helyszínnek hazánkat, mert kedvező a földrajzi fekvése, valamint vannak képzett szakmunkásaink, és jól képzett mérnökeink. Harmadik szempontként pedig a kormányzattal való lehetséges együttműködést említette – jegyezte meg.

Ezzel összefüggésben a kormányfő leszögezte, Magyarországnak valóban van gazdasági potenciálja, „mert ott fekszik, ahol”. Vannak jól képzett mérnökeink, és lesznek, ha képesek leszünk folytatni a felsőoktatás átalakítását; és ha jól választunk, lehet olyan kormányunk is, amely az üzletet nem ellenségének, hanem szövetségesének tekinti. Akkor az ország, a nép, és a kormány együttes akaratának megfelelően Magyarország egy vonzó befektetési központ lesz – fogalmazott a kormányfő.

 

 

 

Orbán Viktor szerint a mai alkalom bizonyíték a koreai-magyar barátságra, arra, hogy működik az újraiparosítási program, és bizonyíték arra is, hogy Magyarországban sokkal nagyobb potenciál van, mint amit eddig sikerült kihasználnunk. A feladat, hogy szövetségeseket találjunk arra, hogy a bennünk rejlő potenciált másokkal együttműködve minél inkább kamatoztathassuk a magyar emberek és Magyarország javára – tette hozzá a miniszterelnök.

 

 

 

Bővít a Hankook

Bővíti magyarországi üzemét a dél-koreai Hankook gumiabroncsgyártó cég – jelentette be Szu Szung Hva, a vállalat globális vezérigazgatója szerdán Budapesten, miután az Országházban megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnökkel. A vezérigazgató közölte, hogy 2013 és 2015 között egy 313 millió eurós beruházást hajtanak végre. A bővítéssel a jelenleg évi 12 millió darabos termelési kapacitás 17 millió fölé emelkedik. A fejlesztés nyomán 950 új munkavállaló léphet be a Hankook Tire gyárába – mondta.