A Ház kedden reggel 9 órakor folytatja munkáját.

Az árfolyamgát meghosszabbításáról, valamint az otthonokban történő aláírásgyűjtés engedélyezéséről szóló javaslatok összevont általános és részletes vitáival ért véget az Országgyűlés hétfői ülése.

Adótörvények módosítása

Ékes József (Fidesz) az előterjesztői expozéjában kiemelte: a módosítás célja, hogy visszavonja a fordított áfa bevezetésével kapcsolatos szabályozást az Európai Unió állásfoglalásával összhangban.

Czomba Sándor a kormány nevében jelezte: a kabinet támogatja a javaslatot.

Gőgös Zoltán (MSZP) felszólalásában kiemelte: az Európai Unió egyelőre nem utasította el a fordított áfa bevezetését, egyelőre csak ajánlást fogalmazott meg. Szerinte ugyanakkor ezzel a döntéssel újabb érv szűnt meg az élelmiszerek áfájának csökkentése mellett.

Varga Géza (Jobbik) arról beszélt: bár a magyar kormány az ágazat kifehérítésére tett kísérletet a most visszavonásra szánt szabályozással, azonban ezt az Európai Unió nem engedi. Vagyis szerinte a magyar kormánynak nincs önrendelkezése, másrészt viszont a kormány is hibázott, amikor nem egyeztetett eleget az unióval a szabályozás tavaly őszi megalkotásakor. Emellett a jobbikos képviselő szintén az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését kérte az Országgyűléstől.

Ezt követően az elnöklő Jakab István (Fidesz) az összevont általános és részletes vitát lezárta.

Az árfolyamgát határidejének meghosszabbítása

Dióssi Csaba (Fidesz) előterjesztői expozéjában kiemelte: az árfolyamgát-konstrukciót jelenleg 2013. március 29-ig lehet igényelni. A most tárgyalt javaslat ezt a határidőt hosszabbítaná meg 2013. május 31-ig. Ismertette: január végéig 133 ezren vették igénybe a konstrukciót a lehetséges 456 ezer főből, vagyis az érintettek 29,3 százaléka élt a lehetőséggel. Hangsúlyozta: a kormány, a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), valamint a Magyar Bankszövetség közös médiakampánya jelenleg is tart, és „valószínűleg az igénylésre jogosultak jelentős részét fogja meggyőzni a gyűjtőszámlahitel igénylésének szükségességéről”.

Czomba Sándor államtitkár a kormány támogatásáról biztosította a javaslatot.

Józsa István (MSZP) elmondta: az MSZP is támogatni fogja a javaslatot, mivel minden segítséget meg kell adni a bajbajutottaknak, de szerinte az árfolyamgát nem kezeli a probléma gyökerét.

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) szintén arról beszélt, hogy a javaslatot támogatják, mert átmeneti segítséget nyújt a devizahiteleseknek, de ez nem jelent végleges megoldást. Szerinte a hitelek felvételi árfolyamon történő forintosítása az egyetlen valódi megoldás.

Dióssi Csaba a vitában elhangzottakra reagálva kijelentette: bár Józsa István vádolta a kormányt a jelenlegi helyzet kialakulásáért, de a fideszes politikus szerint az Orbán-kormány volt az egyetlen, amely lépéseket tett a devizahitelesekért. Z. Kárpát Dánielnek válaszul azt mondta: nem igaz, hogy a javaslat csak eltolja a probléma megoldását, hiszen a konstrukción keresztül csökkennek a devizahitelesek kamatterhei is.

Ezt követően az elnöklő Jakab István (Fidesz) az összevont általános és részletes vitát lezárta.

Nem alakult ki vita az otthonokban történő aláírásgyűjtés engedélyezéséről

Az előterjesztők nevében Cser-Palkovics András (Fidesz) ismertette az adatvédelmi törvény azon módosítását, amely az otthonokban is megengedné a pártoknak az aláírásgyűjtést. A kormánypárti politikus hiánypótlónak nevezte az előterjesztést, amely szerinte egyensúlyt teremt a véleménynyilvánítás szabadsága és a magánszféra védelme között. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy indítványukba több korlátot is emeltek, így például munkaszüneti napokon vagy gazdasági célból továbbra sem lehet felkeresni az állampolgárokat otthonukban.

A kormány nevében Rétvári Bence közigazgatási és igazságügyi államtitkár biztosította támogatásáról az előterjesztőket. Mint mondta, a javaslat a legjobbkor, egy évvel a választások előtt tisztáz egy eddig rendezetlen helyzetet.

Az indítványról ezt követően nem alakult ki politikai vita, mivel egyetlen ellenzéki képviselő sem jelentkezett felszólalásra.

Jakab István lezárta a javaslat összevont általános és részletes vitáját, ezt megelőzően pedig így tett négy másik indítvány részletes vitájával is, ugyanis a Gárdonyi Géza-emléknapról, a világörökségről, a felnőttképzésről, valamint pénzmosás megelőzéséről szóló előterjesztések egyikében sem alakult ki hosszas vita.

Az ülésnapot a fideszes Pócs János napirend utáni felszólalása zárta, ő a kormány rezsicsökkentését vette védelmébe az ellenzéki kritikákkal szemben. A Ház kedden reggel 9 órakor folytatja munkáját.