Dr. Gurmai Zita: Ünnepeljük a múltat és építjük a jövőt

Dr. Gurmai Zita: Ünnepeljük a múltat és építjük a jövőt – az ESZP fennállásának 20. évfordulója

Brüsszel, 2013. 02. 19. BreuerPress

 

Dr. Gurmai Zita az ESZP Nőszervezetének elnöke is felszólalt az ESZP fennállásának 20. évfordulója alkalmából tartott rendezvényen február 18-án, Brüsszelben.

2013. február 18-án az ESZP  fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte. A rendezvényen felszólalt többek között Poul Nyrup Rasmussen, korábbi elnök, Peer Steinbrück, a Németországi Szociáldemokrata Párt (NSZP) kancellárjelöltje – aki ismertette a jövőbeni progresszív terveket – valamint Dr. Gurmai Zita képviselő is.

Az MSZP delegációt Mesterházi Attila pártelnök vezette és a program keretében találkozott az európai baloldali pártok vezetőivel.

Megalakulása óta, az ESZP konstans megújulási folyamaton ment keresztül: megerősítette az együttműködést a pártok között, összehangolta, meghatározta a közös értékrendet és – választásról választásra, országról országra, napról napra – elnyerte az állampolgárok bizalmát. 20 évnyi folyamatos változás után, győzelmeken és vereségeken túl, van, ami állandó maradt: az elvei.

Dr. Gurmai Zita elmondta, hogy „a jóléti állam, a mindenki számára hozzáférhető oktatás és egészségügy, az alapvető jogok és szabadságok, valamint az egyenlőség – beleértve a nemek közti egyenjogúságot és a nők jogait – iránti követelésünk nem csak a társadalmunk valódi alapját képezi, hanem a történelem alapját is. Mindig emlékezni fogunk azokra a nőkre és férfiakra, akik ezekért az alapelvekért küzdöttek.”

Az ESZP vezetősége elmondta, hogy bár a jobboldal és a technokrata politikák komolyan fenyegetik a progresszív értékeket, az ESZP továbbra is meghallgatja az embereket és küldetésként tekint arra, hogy visszaadja az uniós állampolgárok hitét, reményét. Az évforduló után a párt közös programmal és közös jelölttel már a 2014-es európai választásokra koncentrál.