Zavargások Egyiptomban: eddig 30 halott – Egypt: 30 dead in riots over stadium disaster verdict

Zavargások Egyiptomban: eddig 30 halott

Súlyos zavargások törtek ki szombaton az egyiptomi Port Szaídban, miután egy helyi bíróság halálra ítélt 21 vádlottat a 74 halálos áldozattal járó tavalyi futballkatasztrófa ügyében. Legalább huszonhatan meghaltak, köztük két rendőr.
 

A vádlottak börtöne előtt hozzátartozóik az ítélethirdetés közben tüntetést tartottak. Megpróbáltak betörni a börtönbe, emiatt összetűzésbe keveredtek a biztonsági erőkkel. Az összetűzés során a feldühödött tömeg két rendőrt lelőtt. A rendfenntartók ezután könnygázt vetettek be, és gumilövedékekkel lőttek a tömegre.A BBC szerint legalább huszonhat áldozata van a zavargásoknak, több mint háromszázan megsebesültek. A zavargások azután is folytatódtak, hogykatonai egységeket vezényeltek a földközi-tenger partján fekvő kikötővárosba.

A tömegverekedés az al-Ahli és az al-Maszri 2012 februári mérkőzése után tört ki szurkolók, játékosok és biztonsági őrök között. Sokakat agyontapostak, vagy leestek valamilyen magaslatról. Csaknem ezer ember megsebesült.

Hetvenhárom ember ellen emeltek vádat garázdaságban való részvételért. A halálra ítélteken túl a többi vádlottal szemben március 9-én hoznak ítéletet. A halálos ítéleteket még jóvá kell hagynia az ország legfelsőbb vallási hatóságának.

Pénteken volt a 2011-es egyiprtomo zavargások kezdetének kétéves évfordulója. Ezrek mentek ki az utcára, hogy az úh egyiptomi elnök, Mohamed Morszi politikája ellen tiltakozzanak. A tiltakozások során pénteken heten veszítették életület, és több mint 450-en megsebesültek.

According to local Egyptian news outlets, protesters set fire to cars and shops, as well as several public facilities, chanting „Port Said needs independence.” Security forces deployed in the area fired tear gas at them.

 

According to Sky News’ Arabic channel, armored personnel carriers have been deployed in Port Said to quell the protests. A military source told the British network that a curfew is likely to be imposed in the area, as well as a possible state of emergency declaration.

 
אש בפורט סעיד (צילום: AFP)

Riots in Port Said (Photo: AFP)

 

 

Egyptian President Mohamed Morsi has convened an emergency session of the National Defense Council following the riots.

 

The council condemned street violence and called for national dialogue to resolve political differences, the information minister said after the council met.

 

The council called for „a broad national dialogue that would be attended by independent national characters” to discuss political differences and ensure a „fair and transparent” parliamentary election, the minister said in a televised statement.

 

The riots broke out at noon, following a court verdict which sentenced 21 people to death over their involvement in the Port Said soccer stadium disaster, which occurred in the city in 2011 and claimed 74 lives.

 
"לעולם לא נשכח אתכם", כתבו אוהדי אל-אהלי            (צילום: AFP)

Protest following the verdict (Photo: AFP)

 

The clashes followed as the country was still reeling from violent riots that took place on Thursday and Friday, claiming nine lives.

 

The riots broke out as Egypt was marking the second anniversary of the January 25 revolution, over the people’s discontentment with the Muslim Brotherhood‘s regime and Morsi‘s rule.

 

Cairo has taken a harsh position vis-à-vis the rioters, deploying hundreds of soldiers and police officers across hubs of unrest.

 

ORIGO/ATV/BPI