Nem hozott áttörést a szíriai válságról pénteken Genfben tartott tanácskozás

Nem hozott áttörést a szíriai válságról pénteken Genfben tartott tanácskozás, amelyen az Egyesült Államok, Oroszország és az ENSZ megbízottai vettek részt.

„Ismét hangsúlyoztuk, hogy véleményünk szerint a konfliktus katonai eszközökkel nem oldható meg. Aláhúztuk, hogy a 2012. június 30-i genfi nyilatkozat alapján kell megtalálni a politikai megoldást” – közölte Lahdar Brahimi, az ENSZ és az Arab Liga Szíria-ügyi megbízottja egy közös közleményben, amelyet a zárt ajtók mögött tartott konzultációról adtak ki.

Az Egyesült Államokat William Burns, Oroszországot Mihail Bogdanov külügyminiszter-helyettes képviselte.

„Még nincs karnyújtásnyira a megoldás” – jelentette ki Brahimi egy sajtótájékoztatón válaszul arra a kérdésre, hogy volt-e bármilyen kézzel fogható haladás. Közölte, rövidesen tájékoztatja az ENSZ Biztonsági Tanácsát a konzultációról.

Burns és Bogdanov eme második konzultációja valamivel több mint négy órán át tartott. A két külügyminiszter-helyettes nem vett részt a sajtótájékoztatón.