Magyarországon a kapu szélesre van tárva

Magyarországon a kapu szélesre van tárva
 
 
Az arab világ egyszerre jelent Magyarország számára piacot és tőkeerős befektetéseket is – hangsúlyozta Orbán Viktor a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és az Egyesült Arab Kamara (GUCCIAAC) által közösen szervezett fórumon, hétfőn. A miniszterelnök köszöntőjében rámutatott: személyes kapcsolat, bizalom és barátság nélkül nincs üzlet. A kétnapos fórumon 19 országból mintegy kétszáz üzletember vesz részt. Képgalériánk megtekinthető itt.

Természetesen a média és számos partnerünk elsősorban önökben üzletembereket látnak, azonban Magyarország Kormánya mást is lát ezen kívül az önök látogatásában – fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, hogy egyszersmind egy kiemelkedő és nagy kultúra képviselőit tisztelik a delegáció tagjaiban.
 
A magyarok számára fontos az üzlet, de minősített jelentősége van az emberek szemében annak is, hogy valaki egy több ezer éves kultúrából érkezik hozzánk – vélekedett Orbán Viktor. „Ha önök a Duna két partján felépült fővárosunkat szemügyre veszik, akkor láthatják, hogy a mi felmenőink sem lustálkodtak az elmúlt néhány évszázadban” – fordult az arab üzletemberekhez a kormányfő. „Mi is egy olyan népként tekintünk magunkra, amely nemcsak üzletet képes csinálni, hanem munkájával képes kiemelkedő kultúrát is létrehozni” – húzta alá. Ennek kapcsán a miniszterelnök leszögezte: Magyarország magára kultúraépítő népként is tekint, ezért mindig szívesen lép kapcsolatba olyan országokkal, amelyek szintén kultúraépítők.

 

www.fidesz.hu/index.php?Cikk=186186
Orbán Viktor beszéde, az I. Arab-Magyar Gazdasági Fórumon

 

 

Az arab üzletemberekkel való kapcsolatra utalva Orbán Viktor kitért arra is, hogy az ilyen alkalmakkal gyakran azt érezhetjük „azt a valamit, ami a modern világban lassacskán elpárolog, ez a valami a büszkeség”.

Bár más-más civilizációkból érkeztek ide a résztvevő felek, mégis számos emberi érték teremt alapot a személyes kapcsolatra – vélekedett. „Nagy megtiszteltetés Magyarország számra, hogy vendégül láthatjuk önöket” – emelte ki, hozzátéve: csak azért vállalkoztak egy ilyen nagyságú nemzetközi találkozó megszervezésére, mert ebben segítségükre volt az Egyesült Arab Kamara (GUCCIAAC). Az a tény, hogy 19 arab országból több mint 200 résztvevő van jelen, jól mutatja hazánk és a Kamara együttműködését – fogalmazott a kormányfő, kiemelve és megköszönve Adnan Kassar elnök áldozatos munkáját a rendezvény előkészítésében és lebonyolításában.

Személyes kapcsolat, bizalom és barátság nélkül nincs üzlet – utalt a miniszterelnök arra, hogy az európai emberek olykor túlzott jelentőséget tulajdonítanak az intézményeknek, eljárásoknak és szabályoknak. Az arab világ egyszerre jelent Magyarország számára piacot és tőkeerős befektetéseket is – mutatott rá Orbán Viktor. Ennek kapcsán kifejtette: az arab világgal folytatott kereskedelmünk mértéke 2011-ben 3 milliárd dollár volt, ami messze elmarad attól a potenciáltól, ami jelen együttműködésben rejlik.

 

Fotó: fidesz.hu

 

 

Orbán Viktor leszögezte, új világgazdasági korszak küszöbén állunk, amely komoly kihívásokat tartogat az európaiak számára. A 80-as években a kommunista rendszert próbáltuk megdönteni, a diktatúra helyett demokráciát, az állami gazdaság helyett pedig piacgazdaságot próbáltunk Magyarországon létrehozni, úgy hogy közben hazánkat kiszabadítsuk a szovjet katonai megszállás alól. Akkor én azt gondoltam, hogy ennél nehezebb feladatot már számomra nem fog tartogatni a politika, vagyis hogyan lehet ezt az átalakítást úgy elvégezni, hogy közben ne törjön ki ribillió, ne legyen anarchia, ne vesszen oda emberélet, és az átalakulásnak végül a magyarok nyertesei legyenek. Ez másképp történt – fogalmazott a miniszterelnök. A kormányfő szerint az a kihívás, ami előtt ma az európai emberek állnak, az a feladat, amit meg kell oldaniuk a kontinens országainak – köztük Magyarországnak is -, az legalább annyira megdolgoztatja az európai politikusok szürkeállományát, mint a 22 évvel ezelőtti átmenet megtervezése, kiharcolása, és végrehajtása. A küzdelem jellege más, de a tétje óriási: ha az európai vezetők nem találják meg az előttünk álló korszak ma már látható kihívásaira adható optimális válaszokat, akkor Európa a következő húsz év nagy vesztese lesz – tette hozzá.

 

 

 

 

A kormányfő felhívta a figyelmet arra, Magyarország nagyon komoly kihívással néz szembe. Orbán Viktor meggyőződése, hogy a 2008 őszén kirobbant pénzügyi válság, illetve ennek a reálgazdaságra gyakorolt hatása olyan, amit nem tudtak eddig az európai vezetők kezelni. Európában még nem tudjuk a választ arra a kérdésre, hogy milyen lesz az előttünk álló új világgazdasági korszak, még kevesen értik, milyen szabályok szerint fog működni, és homályosan látjuk csak azt, kik lesznek a nyertesek. Hatalmas átalakulás részesei vagyunk – jegyezte meg.

Orbán Viktor szerint olyan újszerű kihívások állnak a világgazdaság – és különösen az európai – előtt, amelyekre nem lehet a régi módszerekkel válaszolni. Az a kísérlet, hogy megpróbáljuk megmenteni a jóléti európai társadalmakat, úgy tűnik, nem lehet sikeres. Ezért Európának gazdasági modellt kell váltania – szögezte le, hozzátéve: Magyarországon ez történt, egy munkaalapú társadalmat építettünk fel az elmúlt két évben. Meggyőződésünk, hogy csak azok az európai gazdaságok maradnak talpon, amelyek képesek munkát adni az embereknek, és ahol a gazdaság alapját elsősorban a jól végzett munka adja – fogalmazott. A kormányfő hangsúlyozta, csak kevés ország tud egyszerre versenyképességet javítani, államadósságot csökkenteni, és közben megőrizni a társadalmi stabilitást. Mi hisszük abban, hogy Magyarország ezt a három dolgot egyszerre végre tudja hajtani – fűzte hozzá. Hangsúlyozta, Magyarország politikailag stabil, közte van annak az öt európai országnak, amely jövőre képes lesz az államadósságát csökkenteni, és közben a magyar versenyképesség folyamatosan javul. Az újabb és újabb befektetések, gyárak megnyitása világossá teszi: Magyarországon ma nemcsak a nyugat-európai államokkal összevetve lehet versenyképesen termelni, hanem a világ új felemelkedő gazdaságaival is – jegyezte meg.

 

 

 

 

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az arab világhoz hasonlóan Magyarországon is kihívás, hogy sok fiatalnak nincs munkája. Hazánkban a fiatalok egyötöde munkanélküli; ez arra hívja fel a figyelmünket, hogy valami baj van az oktatási rendszerünkkel. Magyarország ezért úgy döntött, hogy radikálisan átalakítja az oktatási rendszerét, amely az elmúlt 1-2 évben meg is történt. A kormányfő úgy látja, ma Magyarország minőségi, versenyképes képzést nyújt a magyar, és az ideérkező fiataloknak. Bejelentette: a következő hónapokban több országgal – köztük arab országokkal – ír alá megállapodást Magyarország diákok cseréjéről. Magyar egyetemek és főiskolák sok száz, arab országból érkező diákot fogadhatnak majd, és fordítva, Magyarország is küld magyar hallgatókat arab felsőoktatási intézményekbe – mondta el. A kormányfő szerint az ösztöndíjasok mellett az energiaszektorban, a környezetvédelemben, a mezőgazdaságban, és az egészségiparban alakulnak jól az arab-magyar üzleti kapcsolatok.

 

 

 

 

Orbán Viktor arról is beszélt arab és magyar üzletemberek előtt, hogy Magyarország tudja a helyét, tudja, milyen helyet foglal el a világgazdaságban, mekkora a mérete, a nemzeti összterméke. „Nem kergetünk tehát illúziókat, mi nem akarjuk önöket elkábítani olyanfajta lehetőségek felvillantásával, amelyek egyébként egy tízmilliós ország (…) esetében irreálisak” – fűzte hozzá. A kormányfő felhívta az arab üzletemberek figyelmét, hogy Európában egy olyan átalakulás zajlik, amelynek az eredményképpen a következő öt-tíz évben a kontinensen belüli gazdasági súlypontok áthelyeződnek. A közép-európai országok kifejezetten jó kilátásokkal rendelkeznek; képesek kordában tartani az államadósságukat, versenyképesen termelnek, és nem épültek fel azok jóléti államok, amelyeket most Nyugat-Európában le kell bontani, vagy át kell alakítani – fejtette ki. Az unión belüli növekedés nagy része a következő egy-két évtizedben a Németországgal összekapcsolódó közép-európai térségből származik majd. Közép-Európa olyan térség, azon belül pedig Magyarország olyan állam, amely jó lehetőségekkel, komoly növekedési kilátásokkal, a nyugat-európaihoz mérhető infrastrukturális fejlettséggel és szakmai felkészültséggel, munkaerővel rendelkezik – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Ha az arab üzletemberek, befektetők felismerik az európai gazdaság átrendeződését, és konkrét üzleti kapcsolatokat tudnak létrehozni Magyarországon, öt-tíz múlva azt mondják majd, hogy életük jó döntését hozták meg, amikor Közép-Európát, azon belül is Magyarországot választották befektetési helyszínül vagy üzleti partnerül. Szeretném jelezni: Magyarországon a kapu szélesre van tárva, az arab-magyar üzleti kapcsolatok előtt semmilyen politikai, jogi vagy üzleti akadály nem emelkedik – húzta alá Orbán Viktor.

 

www.fidesz.hu/index.php?Cikk=186186