AZ ELHANGZOTT SZÓ ÉRVÉNYES!
Sant’Egidio Közösség
“Keresztények és zsidók köszöntik a kilencvenéves Schweitzer József főrabbit”
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Kar
2012. november 5.
Szőke Péter bevezető beszéde a Sant’Egidio közösség nevében
Köszöntöm az egybegyűlteket ezen a szép estén, amelyen Schweitzer József főrabbi urat ünnepeljük abból az alkalomból, hogy a közelmúltban töltötte be kilencvenedik életévét. Külön is köszöntöm, tisztelettel és szeretettel eminenciás dr. Erdő Péter bíboros, prímás, urat, az esztergom-budapesti főegyházmegye érsekét; főtiszteletű Bölcskey Gusztáv püspök urat, a magyarországi református egyház zsinatának lelkészi elnökét, és főtisztelendő Gáncs Péter urat, a magyarországi evangélikus egyház elnök püspökét, valamint Verő Tamás rabbi urat, Schweitzer professzor úr egykori kedves tanítványát. Ők örömmel vállalták, hogy ennek az ünnepi összejövetelnek a szónokai legyenek. Hasonlóképpen köszöntöm Prőhle Gergely urat, a magyarországi evangélikus egyház országos felügyelőjét; a MAZSIHISZ elnökét, Feldmájer Péter urat és a budapesti zsidó hitközség főtitkárát, Hölvényi államtitkár urat, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkárát. Csomós Miklós főpolgármester-helyettest és Sántha Péterné józsefvárosi alpolgármester asszonyt.
Végül, de korántsem utolsó sorban különleges tisztelettel és szeretettel köszöntöm az ünnepeltet, Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi urat, aki kinek főrabbi úr, kinek professzor úr, kinek Józsi bácsi.
Barátságunk története messzire nyúlik. Közösségünk, az1968-ban alapított Sant’Egidio közösség több szempontból is a II. vatikáni zsinat gyermekének vallja magát. A zsinatot 1962. október 11-én nyitotta meg XIII. János pápa, két nappal a professzor úr negyvenedik születésnapja előtt. (Emlékszem, amikor a professzor úrral 1996-ban a Szent Péter bazilika altemplomában sétáltunk, ő János pápa sírja előtt így szólt hozzám: „Itt álljunk meg egy pillanatra. Nagy lélek volt…”)
A zsinat egyik szellemi és lelki hagyatéka a Nostra aetate kezdetű nyilatkozat. Ebben a zsinati atyák a tisztelet hangján szólnak a nem keresztény vallásokról, és híveikkel párbeszédet – a zsidósággal “testvéri” párbeszédet is – szorgalmaznak. II. János Pál pápa pedig mintegy a párbeszéd teológiájának ikonját festette meg akkor, amikor 1986 októberében Assisi-be hívta a nagy világvallások képviselőit, hogy soha többé ne egymás ellen, hanem egymás mellett imádkozzanak. A Sant’Egidio közösség azóta Assisi szellemében évről évre más és más európai városban – idén szeptemberben Szarajevóban – rendezett hasonló találkozót. 1996-ban Schweitzer professzor úr Rómában vett részt rajta, és szólalt fel az egyik fontos kerekasztal vitában.
A párbeszéd azonban nem egy másik doktrína. Immár a keresztények jellemző attitűdje: találkozás, a másik iránti érdeklődés, rokonszenv. A párbeszéd életforma. Egyszerűbben: maga az élet. A barátság pedig az a légkör, amelyben a párbeszéd növekszik és friss, éltető levegővé válik.
Ám nem lehet egyszer s mindenkorra barátságot kötni. A barátságnak szüksége van a megújulásra. Nem feltétlenül kell mindig valami újat kitalálni. A barátság nova et vetera, bölcsesség, amely kincseiből nagylelkűen régit és újat hoz elő. Hűség: tíz évvel ezelőtt csaknem ugyanebben a körben köszöntöttük az akkor nyolcvan éves Schweitzer professzor urat. Köszönet illeti tehát a bíboros urat, Bölcskei püspök urat és Verő rabbi urat, amiért hűek maradtak, Gáncs püspök urat, amiért most csatlakozott ehhez a szándékhoz, bár az evangélikus egyház akkor is a legmagasabb szinten képviseltette magát, az itt jelen lévő Harmati püspök úr által. Köszönet illeti a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet, amely akkor is és most is házigazdája az ünnepnek. Ebből az apropóból tisztelettel köszöntöm Szolgay Péter dékán urat, Roska professzor urat.
A mottónk is a tíz évvel ezelőtti, csak a számot kellett – hál’ Istennek – kicsit frissíteni: “Keresztények és zsidók köszöntik a kilencvenéves Schweitzer József főrabbit”. Együtt: ez lehetne a kulcsszó. A 133.zsoltár szavait írtuk a meghívóra: „Nézzétek, milyen kedves és jó, ha egyetértésben élnek a testvérek!”
Erdő Péter bíboros úr mondta az idei Élet Menetén: “Van remény, ha mindnyájan összefogunk…! A gyűlölködés, az antiszemita, a rasszista beszéd és cselekvés mindig mérgező…, – mindig elfogadhatatlan. Ha ezt elismerjük … a gyakorlatban is – , akkor … megtaláljuk azokat a közös erkölcsi alapokat, amelyekre életünket, országunkat és jövőnket építhetjük.”
Azzal, hogy most itt vagyunk, a jövőt építjük. Szeptemberben a Sant’Egidio közösség meghívására 1200 kelet- és közép-európai, köztük közel kétszáz magyar fiatal zarándokolt Auschwitzba, „Európai fiatalok egy erőszak nélküli világért” jelszóval, hogy nemet mondjon a rasszizmus és a gyűlölet minden formájára. De nem elég nemet, igent is kell mondani. Igent mondtak egy erőszak nélküli, emberségben, testvériségben gazdag jövőre. Közöttünk voltak a soát és a porrajmost túlélők is. (Szeretettel üdvözlöm közülük itt is Varga Bélát). Ők – az idős korukra megérdemelt pihenés helyett – azt választják, hogy társainkká szegődnek, álmodnak és hatnak egy jobb világért. Schweitzer professzor úr is ahhoz a nemzedékhez tartozik, amely sokat szenvedett. Amoly – Viktor Frankl szavaival – talán többet tudott meg az emberről, mint bármely megelőző generáció, s amely nem veszítette el a hitet és a reményt, hanem – ellenkezőleg – kész mindenkinek továbbadni.
A professzor úr kilencven éves. Számunkra ő mégsem a múlt, hanem a jövő embere. Mert az ő aggodalmai és reményei nem a múltra, hanem közös jövőnkre irányulnak: gyermekei, unokái, jövendő dédunokái jövőjére. Köszönjük meg neki nagylelkűségét és barátságát. Mert sokak számára jelent ő mércét. Mindazok számára, akik hiszik, hogy szükséges és lehetséges együtt élni különbözőségeinkben is barátságban, testvériségben.
Sokaknak köszönhetjük, hogy megvalósul itt ma ez az ünnep. Nem említhetek mindenkit név szerint. Egyvalakit mégis: Ágnes asszonyt, a professzor úr feleségét, akinek szíve és jelenléte egész egyszerűen nélkülözhetetlen volt és marad, így a mai este létrejöttében is.
Ám mindenekfölött köszönjük az Örökkévalónak Schweitzer professzor úr életét és kívánunk, kérünk neki további sok évet, jó egészségben, szeretettei és tisztelői körében.
