Külső-Józsefváros zsidó emlékei
Klein László
Nyitott zsinagógák délutánja címmel hirdetett sétát szeptember első vasárnapjára a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület ismét az Európai Zsidó Kultúra Napján.
A séta első állomásaként Szegő Dóri ismertette „a fővárosban egyedülálló szefárd rítusú ortodox imaház” Galíciáig nyúló történetét a bérház udvarán, majd a haszidok stíbelébe tódulva elfoglaltuk a padsorokat, hogy meghallgassuk Mayer Gábortól a további tudnivalókat.
Húsznál is több imaház működött a környéken fénykorukban, hiszen minden betelepülő kis közösség ragaszkodott a saját rabbijához, a holokauszt, a kivándorlás és az idősek természetes halála miatt azonban egyre csökkent a számuk. Fokozatosan egybeolvadtak, hogy legyen az imádkozáshoz szükséges tíz felnőtt férfi. Végül csak a Teleki téri imaház maradt, az elődöktől örökölt 8 és fél tóratekerccsel. Nem régiben sikerült felújíttatni közülük kettőt Izraelben, előtte igyekeztek nem észrevenni, hogy megkoptak vagy hiányoztak is betűk, hiszen akkor nem működhetett volna az imaház.
A szegényebb zsidók által egykor sűrűn lakott Teleki tér sarkán idegenvezetőnk megemlítette, hogy az Antiszemita Párt egyik gyülekezőhelye is biz itt volt, Kaiser Mihály korcsmájában (Teleki tér 8.), s a tiszaeszlári per után 17 parlamenti képviselőt juttattak be az 1884. évi választásokon az Országgyűlésbe. A következő parlamenti ciklusban már 6 mandátumot szereztek csak. „Istóczyt képviselőtársai amolyan bohócfigurának tekintették. A párt elveszítette politikai befolyását, maradt a kocsma.” (A zsidó Budapest, 1995, 480.) 1944 őszén nyilasház működött a mellette lévő házban (Teleki tér 10.), ide vagy a tér szomszédos házaiba hurcolták a razziák során elfogottakat, a (hivatalosan) diplomáciai védelmet jelentő nemzetközi gettóból elrabolt zsidókat.
A piaci árusok szervezetének székhelyénél, a közeli Zsibárus házban (Lujza utca – Magdolna utca – Dobozi utca sarkán) fegyveres ellenállás fogadta 1944. október 15-én a nyilasokat, azonban a támadók géppuskáival szemben esélytelenek voltak.
De vidámabb témák is szóba kerültek: Scheibr Sándor egykori lakása annak az épületnek a 3. emeletén volt (Kun u. 12.), ahol mozi is működött, a Népszínház-mozgó. „A zsidók 1944 nyarán is látogathatták: minden szerdán és pénteken az első mozielőadást.” (475.o.) Scheiber Sándor világhírű kutatója volt a genizának, de mindenféle kéziratot gyűjtött az impozáns könyvgyűjteménye mellett.
Átsétálva a Nagy Fuvaros utcába beszámolót kaptunk a 28-as számú házban működött pékségről, ahová péntek délutánonként vitték a sóletet a neológ asszonyok, hogy egy napig sütve, a szombat második étkezésekor az asztalra tegyék. „…rendes házban, igen, volt sóletkályha. Haza ugyanis hozni kellett [volna], utcán, azaz közterületen, ami szombaton tiltva van” – mondja a könyv (469. o.).
Elhaladtunk a rikító zöldre festett török büfé mellett (Nagy Fuvaros u. 6.), ahol 1944 nyarán még a Czóbel-nyomda működött, s a vészkorszak utolsó héber nyelvű, magyarországi nyomtatványa, a Budapesten bújkáló belzi csodarabbi búcsúbeszéde megjelent. A galíciai zsidók „fő-rebé”-je, R. Aharon (Áron) Rokeáh („gyógyító”) Singer több lengyelországi gettót megjárva jutott át hívei áldozatos segítségével Magyarországra, s bujkált A Budapesten lakó zsidó galicziaiak önsegélyező egyesületének székhelye közelében, a Tisza Mihály (majd Köztársaság, ma: II. J. P.) tér 12-ben, hogy a német megszállás előtt híveit megnyugtatva és hátrahagyva (állítólag szakállával együtt, német egyenruhában átjutva a határon az Orient Expresszen 🙂 Palesztinába meneküljön, s ott megalapítsa galíciai haszid irányzatát.
A Nagy Fuvaros utca 4-ben „Közep-Európa egyik leglátogatottabb temploma” található, mondta el Andrássy Béla, helyi kalauzunk, „péntek este és szombat reggel 50-70 ember is imádkozik, de nagy ünnepekkor gyakran megtelnek a karzatok.” De ha kevesen vannak, a nőknek már nem kell fellépcsőzniük a karzatra, hanem a földszinten függönnyel elválasztott részen is imádkozhatnak.
Mulató volt korábban ezen a helyen, mikor a tehetős bérkocsisok elhatározták, hogy megveszik a zsidó tulajdonostól, hogy a lakásnyi imaszobák után egy nagyobb zsinagóga is rendelkezésre álljon. A zsinagógát, dr. Adler Illés statusquo főrabbi, valamint Rosenberg Ármin és dr. Scheiber Lajos helyi rabbik szentelték fel 1922-ben, s azóta folyamatosan működik, a vészkorszak és a kommunizmus sem tudta elriasztani a híveket.
A tóraolvasó asztala középen helyezkedik el, hogy a Tóra szava elérjen mindenkihez, nemcsak az elől ülő gazdagokhoz. Vagyis ortodox elrendezésű – a neológoknál a tóraszekrény elé kerül a tóraolvasó, a rabbi pulpitusa mellé, mint a Dohány utcai zsinagógában –, de neológ szertartásrendet követnek, és lubovicsi rabbijuk van! Szecessziós és art decó elemeket ötvöző (1922-ben modernnek számító) stílusban építették át a Józsefvárosi Kaszinót és udvarát, Freund Dezső tervei alapján létrehozva a zsinagógát. Ő álmodta meg az üvegtetőt is, melyet a kilencvenes években anyagi okokból befedtek, de később nyithatóvá tették, hogy „szabad ég alatt” lehessenek az esküvők, a hüpe.
A zsinagógával szembeni lakóház (Nagy Fuvaros 3/B, melynek emeletén régen ortodox zsinagóga volt) udvarán ma is látható még a táslich-kút volt, a hova a bűneiket jelképező morzsákat szórták. Ugyanitt minden évben szukkoti sátrat is állítottak. Szegő Dóri mesélt a zsidó új évhez és az azt követő ünnepekhez kötődő hagyományokról. A ház homlokzatán a „Kaufmann likőr, rum, eczet szeszgyár” feliratot már az is nehezen veheti észre, aki keresi.
A Népszínház u. 28. korábbi épületében volt Wertheim Lajos hirhedt orfeuma, egy zsidó mulató, ahol jiddis, lengyel zsidó közönségnek adtak elő színdarabokat, kuplékat, például a lengyel származású, híres kupléénekesnő, Littmann Peppi is szórakoztatta a közönséget, olykor férfiruhába öltözve.
Kiss József költő, író, A Hét alapító szerkesztője a Polgári Serfőzde (Sörös palota) szép mozaikos díszítésű bérházában (Népszínház utca 22-ben, a mai Kiss József utca sarkán) lakott élete végén. Az 1890-ben induló napilap jelentőségét az irodalom felkarolása adta, de Kiss József írásai a (vidéki) zsidóságról, szülőhelyéről, Mezőcsát környékéről, vagy az ünnepi imakönyv (Mahzor) szertartási énekeinek magyarra fordítása is figyelmet érdemelnek, hangzott el a séta végén.
A Rabbiképző Intézet tervezett megtekintése most elmaradt, de a józsefvárosi Palota negyedben tartandó következő sétánk során sorra kerül majd.
Tekintse meg az eseményről készült képes beszámolónkat a Facebook oldalunkon
