Holokauszt Emlékközpont2012. októberi hírlevél |
Programok
A berlini magyar nagykövetségen szeptember 27-én „Üldöztetés – embermentés – újrakezdés” címmel nyitotta meg kapuit a Holokauszt Emlékközpont bemutatkozó kiállítása. A német nyelvű időszaki tárlat intézményünk gyűjteményének dokumentumaiból, tárgyaiból és fotóiból készült válogatás segítségével vezeti végig a látogatót a magyarországi vészkorszak történetén. Tudományos tanácskozás Stockholmban Stockholmban nemzetközi tudományos tanácskozást rendeznek a Wallenberg centenáriumi év alkalmából a svéd embermentő diplomata tevékenységéről, életútjáról. A találkozón a Holokauszt Emlékközpont képviseletében Szita Szabolcs professzor, intézményünk igazgatója tart előadást.
A Világ Népeinek Igazai kitüntetést és a Magyarország Bátorságért Érdemjelet 2012. október 18-án adják át a Belügyminisztériumban azon magyar személyeknek, akik a holokauszt idején zsidó életeket mentettek meg. A jeruzsálemi Yad Vashem Intézet 1963 óta adományozza a Világ Népeinek Igaza kitüntetést. Eddig 791 magyar embermentő részesült az elismerésben. A belügyminiszter 1995-ben adott át először Bátorságért Érdemjelet a második világháború befejezésének 50. évfordulója alkalmából. Solti György centenáriumi év A Magyar Állami Operaházban nyilvános kerekasztal beszélgetéssel, filmvetítéssel , majd zárt függöny előtti megemlékezést követően a Figaro házasságával emlékeznek a legendás, magyar karmester születésének 100. évfordulójára. Az a mű nyitja meg hivatalosan Budapesten a Solti centenáriumi évet, amelyet egyetlen operaként, egyetlen előadáson ő vezényelt a budapesti Operaházban. Auschwitz-rekviem programsorozat Az Auschwitz-rekviem nagyszabású európai kezdeményezés, mely a romák ellen elkövetett náci népirtás és a ma is fennálló kirekesztés és üldöztetés kapcsán kíván társadalmi diskurzust generálni. Magyarországon a programsorozat keretei között koncertet, dokumentumfilm fesztivált, képzőművészeti kiállítást és digitális kiállítást láthatnak az érdeklődők a Romédia Alapítvány szervezésében. Giorgio Perlasca emlékiratai – könyvbemutató Giorgio Perlasca A „SZÉLHÁMOS” Egy olasz embermentő és társai a vészkorszak idején című emlékkötetének bemutatóját az Olasz Kulturális Intézet, az olasz nagykövetség, a MAZSIKE és a Mundus Novus Kiadó rendezi meg a Holokauszt Emlékközpontban. A programon részt vesz a Perlasca család és Padova város delegációja is. Tanároknak, diákoknak
A„Füstbe szállt életek” nemzetközi internetes távoktató tanári továbbképző program és a lengyelországi önköltséges szakmai tanulmányút jelentkezési határideje a hétvégén lejár.
A magyar kultúra veszteségei – esszéíró pályázat diákoknak A Holokauszt Emlékközpont magyar nyelvű, nemzetközi esszéíró pályázatot hirdet középiskolai diákok számára. A verseny célja, hogy a fiatal korosztály a magyar holokauszt történetét egy-egy kiemelkedő személyiség (művész, tudós, újságíró) életén, sorsán keresztül mélyebben és személyesebben ismerje meg.
Sajtószemle
Radnóti Miklós több ezer társával raboskodott a szerbiai hegyekben található bori lágerrendszer rézbányáiban. Szécsényi András történész (Holokauszt Emlékközpont) és Csapody Tamás jogász, szociológus (Semmelweis Egyetem) beszélget a műsorban a tábor és a munkaszolgálat történetéről, Radnóti sorsáról Maráczi Tamás szerkesztővel.
A lengyel orvos, gondolkodó, tanár, pedagógus és író, Janusz Korczak hetven éve szállt be árvaházának lakóival együtt abba a vagonba, amelynek végállomása a treblinkai haláltábor volt. Egy olyan eszmét hagyott maga után, amely még a mai világban is meglepően hangzik: a gyerekeknek joguk van a tiszteletre. A Hetek című hetilapban Pécsi Tibor tanár, oktatási programok vezetője (Holokauszt Emlékközpont) írását olvashatják. |