MINYATA Egyesület elnökhelyettese, Németh Gáborné kapta az év pedagógusa díjat 2012-ben

A kitüntetést a kerületi tanévnyitó rendezvényen Dr. Ferdinandy István és Rozgonyi Zoltán, Zugló alpolgármesterei adták át. A díjat csak olyan pedagógus kaphatja, akinek oktató-nevelő munkája példamutató és köztiszteletnek örvend.

Németh Gáborné egész életében a gyermekekért dolgozott, s dolgozik ma is. Rendszeresen szervez szabadidős, iskolán kívüli programokat a gyerekeknek, iskolája minőségbiztosítási csoportját vezeti, valamint több mint tíz éve az ELTE szakvezetője, így a jövő pedagógusait is képzi.

Munkájára az első perctől kezdve jellemző a pontosság és a lelkiismeretesség. Rendkívül nagy munkabírású, szorgalmas, türelmes, csendes személyiség.

2001 óta táborozik a MINYATA Egyesület önkénteseivel, mely eddig több mint 2000 hátrányos helyzetű gyermeket nyaraltatott. Klári néni és a MINYATA Egyesület missziója ugyanaz: a gyermekek életminőségének javítása, a társadalmi integráció elősegítése. Az önkéntesek – így a most kitüntetett pedagógus is –  intenzív értékátadással, alternatív életutak bemutatásával válnak a gyerekek példaképévé. Az általuk szervezett programok közvetve anyagi támogatást is jelentenek a családok, illetve a nevelőotthonok, általános iskolák számára, hiszen a részvételi költség a gyerekek számára nagyon alacsony. Az Egyesület Klári néni munkájának is köszönhetően a táboroztatás mellett térítésmentes színház- és múzeumlátogatásokat,  valamint egynapos programokat is szervez, például saját készítésű díszekkel felékített karácsonyfákat visz kórházak gyerekosztályaira és rászoruló családoknak.

Gratulálunk Klári néninek a kerületi elismeréshez!

További információk az egyesület honlapján: www.mindenkinyaraljon.hu

 

Dalos Zoltán
MINYATA Egyesület

minyata.hu

www.facebook.com/minyata.hu