Aleppo város lakói közvetlen életveszélyben vannak

Egyre nehezebbek az életkörülmények Aleppóban, Szíria egyik legnagyobb városában a kormányhű erők és a felkelők közötti harcok miatt. Emellett sok önkéntes érkezik külföldről a rendszer ellen küzdők megsegítésére, akik állítólag már föld-levegő rakétákra is szert tettek.

Az AP helyszíni tudósítása szerint Aleppo hárommilliós lakossága egyre kevesebb élelmiszerhez jut, akadozik a gáz- és áramszolgáltatás. Az egyik humanitárius aktivista szerint a város lakói közvetlen életveszélyben vannak, mivel a kormányerők vaktában lövöldöznek, kioltva civilek életét is. Az elmúlt napok heves lövöldözései miatt immár 200 ezer ember hagyta el a várost.

Közben benépesülnek a szomszédos országokban a menekülttáborok. A török miniszterelnöki hivatal közlése szerint mintegy 44 ezer szíriai menekült tartózkodik már török területen a határ mentén felállított sátortáborokban. Ankara a menekültek újabb hullámára számít Aleppóból, több mint százezer ember befogadására készül. A határ jordániai oldalán is egyre több sátort vernek fel, a menedéket kereső szíriaiak száma ebben az országban már eléri a 142 ezret. Jordánia ezen a héten naponta kétezer újabb menekült érkezését várja.

A szíriai kormány azt állítja, hogy a felkelést „külföldi terroristák” irányítják. Hírügynökségi jelentések valóban hírt adnak arról, hogy – mint azt az AP-nek egy magát megnevezni nem akaró nyugati diplomata elmondta – sok önkéntes érkezik Szíriába Csecsenföldről, Jemenből, Líbiából, Irakból, Afganisztánból és Pakisztánból, támogatva a Bassár el-Aszad elnök elleni, általuk „szent háborúnak” nevezett felkelést.

Szaúd-Arábia és Katar egyébként jelezte, hogy a felkelőket készek segíteni a fegyverek vásárlásához szükséges pénzzel, s a feltételezések szerint már folyósítanak is bizonyos összegeket.

A Reuters tudni véli, hogy a Szabad Szíriai Hadsereg felkelőinek sikerült szert tenniük kéttucat, vállról indítható légvédelmi rakétára. Az NBC News hírtelevízió szerint a szállítmány a szomszédos Törökországon keresztül érkezett hozzájuk, de nem derült ki, hogy ki volt a „feladó”. A Reuters megjegyzi, hogy az Egyesült Államok kezdettől fogva ellenezte az effajta rakéták Szíriába szállítását. Meg nem nevezett amerikai kormányzati források korábban már többször jelezték: a szíriai rezsim megdöntésére törekvő arab államok – köztük Szaúd-Arábia és Katar – erőteljesen szorgalmazták, hogy a szíriai felkelőket lássák el ilyen rakétákkal. Ez utóbbiak beszerzése azért fontos a felkelők számára, mert a szír kormánycsapatok az elmúlt napokban már a légierőt is bevetették az Aleppónál vívott harcokban.