Európa fordulóponthoz érkezett.

 Európa fordulóponthoz érkezett. A kontinensen végigsöprő gazdasági és társadalmi válságból egyre többen a progresszív válaszokban látják a kiutat. Azokban a válaszokban, amelyek –
alapvető értékeink szellemében – az emberek szolgálatába állítják a
gazdaságot, nem pedig az embereket helyezik a gazdaság szolgálatába
-–mondta dr. Gurmai Zita európai parlamenti képviselő hétfőn
Berlinben, a Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD) Nőszervezete
által rendezett,  Eljött a nők ideje  elnevezésű konferencián. A
háromnapos rendezvényen a SPD vezető politikusai és az európai
baloldal képviselői vettek részt.

Előadásában az Európai Szocialisták Pártja (ESZP) Nőszervezetét
vezető képviselő áttekintést adott az ESZP legújabb európai szintű
kampányáról, amelynek célja, hogy javítson a fiatalok
munkanélküliségének egyre aggasztóbbá váló gondján. Gurmai Zita
elmondta: a fiatalok körében több mint kétszer akkora a
munkanélküliségi ráta, mint a társadalom egészében. A több mint
ötmillió, kilátástalan helyzetben lévő fiatal helyzetének javítására
az európai szocialisták kampányt indítottak az úgynevezett Európai
Ifjúsági Garancia bevezetésének érdekében. A – sikeres nemzetközi
példák alapján – munkanélküli fiatalokat álláshoz vagy továbbképzési
lehetőséghez juttató program mintegy 10 milliárd euróba kerülne,
azonban a munka nélkül maradás költségei ennek tízszeresére rúgnának
évente – emelte ki Gurmai Zita, hozzátéve, hogy az ESZP által
javasolt eszköz legalább 2 millió európai fiatal helyzetét oldaná
meg.   A munkaerő-piaci problémák megoldásához, a gazdasági
növekedés ösztönzéséhez és nem utolsósorban az EU 2020 stratégia
megvalósításához azonban további munkára van szükség. Így például
elengedhetetlen, hogy felszámoljuk azokat az akadályokat, amelyek a
nők munkaerő-piacra való bejutatását gátolják, illetve azokat a
tényezőket, amelyek a nemek közötti egyenlőtlenségekhez vezetnek  –
tette hozzá a politikus, aki a nemi kvóták bevezetését tekinti az
egyik lehetséges megoldásnak. Gurmai Zita emlékeztetett továbbá a
szülési szabadságra vonatkozó uniós szabályozás tervezetére,
amelynek elfogadását már hónapok óta blokkolják a tagállamok –
többségében konzervatív – kormányai.  A legutóbbi választások
bebizonyították, hogy az európai polgárok változást akarnak.
Emellett sem az Európai Bizottság, sem pedig a Tanács nem mehet el
többé szó nélkül  – zárta felszólalását Gurmai Zita.