A Hamasz előre szólt: nem tartják be a békemegállapodást
A Hamasz politbüro másodikszámú vezetője megerősítette, hogy nem áll szándékukban tiszteletben tartani semmiféle békemegállapodást Izraellel.
Mussza Abu Marzuk, a Hamasz egyik vezetője csütörtökön elmondta, hogy amennyiben a terrorszervezet hatalomra kerül a jövőbeli palesztin államban, nem fog kötelező érvényűnek tekinteni semmilyen békemegállapodást Izraellel.
Marzuk szerint bármilyen egyezséget, még ha arról népszavazással döntenének is, csupán „hudná”-nak, azaz ideiglenes megállapodásnak tekintenék.
A vezető megállapításai alátámasztják a Hamasz álláspontját, amely mindaddig háborús ellenfélnek tekinti Izraelt, amíg a zsidó állam létezik, valamint összhangban vannak a gázai Hamasz vezetők korábbi megállapításaival.
Iszmael Hánije és Mahmud al-Zahar is úgy nyilatkozott korábban, hogy bármilyen Izraellel kötött béke csak a „háború előjátéka” lenne.
atv.hu / Arutz Sheva/bpi.hu














