Wallenbergnek a világpolitikára gyakorolt hatásáról

Panelbeszélgetés Wallenbergnek a világpolitikára gyakorolt hatásáról a washingtoni magyar nagykövetségen
 Neves amerikai előadók részvételével rendeztek panelbeszélgetést kedden a washingtoni magyar nagykövetségen a 100 éve született svéd diplomata, Raoul Wallenberg budapesti embermentő tevékenységének és személyes példájának a mai világra gyakorolt hatásáról.

Magyarországon az első Orbán-kormány vezette be a holokauszt magyar áldozatainak emléknapját és tette büntetendővé a holokauszttagadást – jelentette ki az amerikai közélet mintegy 200 jeles képviselője előtt elmondott megnyitójában Szapáry György nagykövet.
Prőhle Gergely helyettes külügyi államtitkár elmondta, hogy a magyar kormány kezdeményezte centenáriumi Wallenberg-emlékév eseményeit magyar-svéd-amerikai-izraeli összefogással valósítják meg. A vezető diplomata hangsúlyozta: „fontos a bűnökre emlékezni, fontos elmondani, hogy mi történt a magyar és a közép-európai történelemben”. Kiemelte, hogy a történelem szomorú fejezetének és Raoul Wallenberg kiemelkedő személyes példájának és bátorságának bemutatása világszerte elősegíti az antiszemitizmus és a rasszizmus elleni küzdelmet és az emberiesség előmozdítását.
Prőhle kitért arra is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök nemrégiben személyesen ítélte el az antiszemitizmusnak a magyar parlamentben történt megnyilvánulását. Ezt, valamint a washingtoni Wallenberg-emlékkonferencia megrendezését Kati Marton magyar származású amerikai író-újságíró, a panelbeszélgetés részvevője, „fontos üzenetnek” nevezte a magyar kormány részéről.
Az írónő felidézte, hogy 30 évvel ezelőtt, amikor a Wallenbergről szóló monográfiáján dolgozott, a svéd diplomata tevékenysége még csak nagyon kevesek előtt volt ismert, ma pedig alig van város a világon, amelyben ne neveztek volna el utcát vagy teret róla. Mint mondta, ő maga a kutatás közben szerzett tudomást arról, hogy valójában nem katolikus, mint aminek a gyerekkora óta nevelték és hogy a nagyszüleit az auschwitzi haláltáborba szállították, de a szülei az elszenvedett trauma miatt erről nem beszéltek neki.
Az írónő úgy vélekedett, hogy a gyilkosok rendszerint szenvedélyesebbek, mint a megmentők, ám Budapesten, ahol valóságos verseny alakult Wallenberg és a zsidók deportálását megszervező Adolf Eichmann között, ez nem volt igaz.
Marton szerint Wallenberg példája azt bizonyítja, hogy lehet és kell is tenni a faji, nemzeti és etnikai felsőbbrendűség-tudat megnyilvánulásai ellen. Emlékeztetett rá, hogy néhai férje, Richard Holbrooke, az Egyesült Államok volt balkáni főtárgyalója mindent elkövetett az erőszak megfékezése érdekében, amikor a jelenség a Balkánon megismétlődött.
Kati Marton hangsúlyozta, hogy már a gyűlölet intézményesítésének korai szakaszában ki kell használni minden esélyt annak megakadályozására, mert a fokozatos eszkalálódás a gyilkosság gépezetének elszabadulásához vezet, amelyet már nagyon nehéz megállítani. Mint mondta, Holbrooke tisztában volt vele, hogy a gyilkosságokhoz vezető utat a megkülönböztetésről kimondott szavak indítják el.
Michael Abramowicz, az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeuma Lelkiismereti Bizottságának igazgatója elmondta, hogy az általa képviselt intézmény a történelmi emlékezet ébren tartása mellett saját kezdeményezést indított el a népirtás megakadályozására.
Abramowicz emlékeztetett rá, hogy az Egyesült Államok a második világháború idején keveset tett az európai üldözöttek megmentése érdekében, de Raoul Wallenberg az 1944-ben létrehozott amerikai Háborús Menekültügyi Bizottság ügynökeként fejtette ki embermentő tevékenységét Budapesten.
Mint rámutatott, Wallenberg példája hozzájárult ahhoz, hogy az ENSZ szintjén nemzetközi szokásjoggá vált a veszélyeztetett népcsoportok védelme. Emlékeztetett rá, hogy a nemzetközi közösségnek kezdetben elkerülte a figyelmét a ruandai és a boszniai népirtás, de a világszervezet igyekszik következetesen betartatni minden állammal azt a kötelezettségét, hogy megvédje polgárait a népirtás, a háborús bűnök, az emberiesség elleni bűnök és az etnikai tisztogatás ellen.
Douglas Davidson, az amerikai külügyminisztérium holokausztügyekben illetékes különmegbízottja egyebek között arról beszélt, hogy az Egyesült Államok politikája sokat változott azóta, hogy 1939-ben elutasította a St. Louis hajó által Németországból Amerikába szállított zsidó menekültek befogadását. Elmondta, hogy Washington a veszélyeztetettek védelmének biztosítása érdekében a beavatkozás több formáját alkalmazza, a szankcióktól a katonai beavatkozásig, bár ez utóbbit elfogadtatni rendkívül nehéz.
Davidson hangsúlyozta, hogy a szabad tömegtájékoztatásnak kulcsszerepe van a tekintélyuralmi rendszerek propagandájával szembeni harcban, és röviden aggodalmának adott hangot a magyar médiaviszonyokkal kapcsolatban. A beszélgetés során elismerte ugyanakkor, hogy az amerikai alkotmánynak a szólás szabadságát szavatoló 1. kiegészítése miatt több neonáci és antiszemita portál az Egyesült Államokban működik.
Az est lezárásaként Annette Lantos, aki néhai férjével, Tom Lantossal – az amerikai kongresszus egyetlen holokauszttúlélő tagjával – együtt Raoul Wallenbergnek köszönhette, hogy megmenekülhetett, felidézte: a hálás család hosszú éveken át próbálkozott azzal, hogy kiderítse, hogy hová tűnt a szovjetek által letartóztatott diplomata, és próbálták kiszabadítani őt, de erőfeszítéseiket nem koronázta siker.
Elmondta, hogy a hitvese által kezdeményezett kongresszusi emberi jogi caucus ma már Tom Lantos Emberi Jogi és Lelkiismereti Bizottság néven működik.