Szíria – Peking is az ellenzéki erőkre mutogat

 Peking szerint a szíriai ellenzéknek jelét kellene adnia arra, hogy hajlandó eleget tenni a Kofi Annan által előterjesztett béketervben javasoltaknak – erre utalt pénteken a kínai külügyi szóvivő.

Arra hívjuk fel a szíriai ellenzéki erőket, hogy lépéseikkel segítsék elő a párbeszéd mielőbbi megkezdését és az erőszak leállítását – hangoztatta tájékoztatóján Hung Lej (Hong Lei).
Szavai egybecsengenek a szíriai elnök Bassár el-Aszad frissen közölt nyilatkozatával, amelyben az Annan-terv támogatásáról biztosítja a nemzetközi közösséget, de egyúttal felhívja a figyelmet arra, hogy a közvetítőnek átfogó módon kellene foglalkoznia a válságban érintettekkel, vagyis a fegyveres csoportokat is rá kellene vennie „terrorista cselekményeik” leállítására.
Sajtójelentések szerint Kofi Annan az ENSZ és az Arab Liga közös megbízottja a világszervezet békefenntartóival szeretné a tűszünetet biztosíttatni.
Annan éppen Pekingben volt, amikor kedden a damaszkuszi kormány bejelentette, hajlandó alávetni magát az ENSZ által is támogatott béketervnek. Azóta azonban a harcoló felek Szíriában egymást vádolják azzal, hogy támadásaikkal akadályozzák a tényleges fegyvernyugvás megvalósítását.