Építsünk egy új világot!

Építsünk egy új világot!

 

Simon Peresz / Forrás: NOL

Életem majd kilenc évtizedéből nem tudok felidézni olyan időszakot, amikor a múlt annyira irreleváns lett volna a politikacsinálók számára, mint ma. Nincs a jelen kornak olyan fejleménye, amelyet bárki is megjósolhatott volna. A szakértők tanulmányozzák a múltat, ám kötik őket a régi paradigmák, s így nem képesek érzékelni a jövőt.

Korunk dinamikus teljessége – amelyben a tudományalapú, gyorsan változó globális gazdaság oly sok, egymástól kölcsönösen függő jelenséget produkál – lehetetlenné teszi számunkra, hogy a múlt egyszerű extrapolálásával előre lássuk a jövőt. Az egyetlen bizonyosság az, hogy a jövőt a tudomány és az innováció előrehaladása határozza majd meg, ezek eredményeit pedig nem ismerhetjük meg megszületésük előtt.

Ily módon az államok és vezetőik hatalma csökken: a mai globális gazdaságban az innovátorok, nem pedig a politikusok befolyásolják leginkább a történéseket. A globalizált gazdaság kihat minden államra, egyetlen állam sem képes meghatározni a folyamatok irányát, mivel a tudomány és a technológia nem ismer határokat. A multinacionális vállalatok a világ minden pontján jelen akarnak lenni, és így az egész földgolyón koptatják nem csupán az egyes államok szuverenitását, hanem a rasszizmust és az előítéleteket, s jelentősen gyengítik a nacionalizmust is.

Ez az átalakulás a világot egy fiatalabb nemzedék kezébe adja, amely a korábbi generációknál nagyobb technológiai tudással bír, és olyan társadalmi hálóban kapcsolódik egymáshoz, amelyet nem korlátoznak sem határok, sem nyelvek, sem kormányok. A fiatal vezetők, akik létrehozták a Facebookot és a Google-t, nagyobb hatást gyakorolnak a világra, mint sok államférfi és tábornok.

Ezek a fiatalok állnak egy sor politikai tiltakozó mozgalom élén is. Az arab tavasz, a sátras demonstráció Izraelben, a Foglaljuk el a Wall Streetet! mozgalom és az oroszországi tüntetések nem a civilizációk összecsapásának a jelei, hanem generációk csatái. A fiatal nemzedék felismerte, hogy az a mód, ahogy az államokat és a gazdaságaikat most irányítják, nem felel meg az új kornak.

Ám vannak politikai „potyautasok”, akik nem a szabadság építésére, hanem a régi korlátok újakra cserélésére próbálják kihasználni ezt az ébredési folyamatot. Az arab világban különösen a szélsőséges iszlamisták azok, akik igyekeznek meglovagolni a fiatal generációk keltette hullámot, s ellopni forradalmukat.

Izrael pozitívan reagált a fiatal nemzedék törekvéseire, de nem tud beavatkozni az arab világ történéseibe, és ez nem is lenne helyes. A lázadó fiataloké a szívünk, és támogatjuk jogos követeléseiket, jogukat a szabadságra, a szabad önkifejezésre, vezetőik megválasztására, saját életük irányítására.

Az izraeliek arra a napra várnak, amikor országunk már nem az egyetlen demokrácia lesz a térségben, mert a prosperitás szigetének lenni a szegénység tengerében nem természetes dolog. Ám van okunk tartani attól, hogy a politikailag jól szervezett szélsőségesek titkos választásokon keresztül a kevésbé szervezett liberálisok fölé nőnek, megakadályozva a béke és a stabilitás kialakulását.

A radikális fundamentalisták nem tudnak valós megoldásokat kínálni a térség alapvető gondjaira. A jelenleg végbemenő társadalmi változások fenyegetik életmódjukat, amelynek része a nők elleni diszkrimináció és a modern oktatás tilalma. De csakis a hagyományos tekintélyuralom mélyreható reformja hozhat szabadságot és növekedést.

Izrael példaként szolgálhat mások számára a gazdasági fellendülésért és a társadalmi szabadságért folytatott küzdelmében, mert sikereit annak köszönheti, hogy az ország abszolút nulláról indult. Visszatértünk hazánkba, amelynek történelme gazdag, ám nincsenek természeti kincsei. Izrael nem támaszkodhatott másra, csak az emberi tőkére. Ezért az oktatásba és a tudományokba fektettünk be, s mára azzal dicsekedhetünk, hogy a lakosság számához képest nálunk van a legtöbb tudós, a legtöbb szabadalom. Mezőgazdaságunk 95 százalékban high-tech eszközöket és módszereket használ. Kevesebb víz felhasználásával több terményt aratunk egységnyi területen, mint bármely más ország a világon. Amit Izrael meg tud tenni, más is megteheti. Örömmel nyújtunk segítő kezet bárkinek, aki hajlandó elfogadni. Szomszédainkkal együtt békében megteremthetjük a remény, a fejlődés és a siker régióját.

Elsősorban meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt, hogy véget vessünk a konfliktusnak a palesztinokkal. Izrael nem arra született, és nem is az a rendeltetése, hogy más népeken uralkodjon. Őszinte érdekünk, hogy létrejöjjön a palesztin állam, mely békésen együtt él Izraellel, a zsidó nép demokratikus államával. Számunkra a béke egyaránt morális követelmény és nemzetbiztonsági stratégia, mert a konfliktus megoldása segítene stabilizálni a térséget azáltal, hogy semlegesítené a szélsőségeseket, akik igyekeznek manipulálni a mai népi mozgalmakat saját radikális programjuk megvalósításához.

A nemzetközi közösség azzal segítheti ezeket az erőfeszítéseket, ha felkarolja azokat az országokat, amelyek a szabadságot és a haladást választják. Egyidejűleg elszánt és határozott politikát kell folytatni a szélsőségesekkel szemben. Különösen Iránra kell figyelnünk, mely a morális romlás forrása, mely teret ad a szélsőségeseknek, gátolja a reformokat, saját polgárainak törvényes tüntetéseit is szétveri, és fellép – most éppen a szabadságukért harcoló bátor szíriaiak ellen. Irán ügynököket is bevet, hogy terrorra buzdítson a Palesztin Nemzeti Hatóság, Libanon és Irak mérsékelt erői ellen.

Ha Iránnak sikerül végrehajtania tervét, hogy atomfegyverre tegyen szert, vezetői szétzilálhatják a Közel-Keletet, még inkább bátoríthatják, erőszakra buzdíthatják a szélsőségeseket. Izrael megvédi magát, ha Irán továbbra is a megsemmisítésére tör. A fenyegetés azonban nem csak Izraelnek szól: Irán az egész világ békéjére, stabilitására veszélyt jelent. A világ demokráciái már kimondták: nem engedik meg, hogy Irán atomfegyvert birtokoljon. Az ő kötelességük, hogy vállalásukat teljesítsék, amíg még lehetséges.

Az előttünk álló kihívásokon túl mindannyiunk feladata, hogy egészen új módon készítsük fel gyermekeinket az életre, hogy megbirkózzanak az új világ kihívásaival. Egy olyan korban, amikor szinte lényegtelen, mi volt tegnap, s alig látjuk előre a holnapot, az oktatás szerepe az: a gyermekek számára lehetővé tegye, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki magukból. A mai pedagógusoknak kreativitásra és innovációra kell ösztönözniük a gyermekeinket. Az önkifejezés ugyanolyan fontos, mint a kifejezés szabadsága.

Mindezt életem nyolcvannyolcadik évében írom, de nem azért, mert ezt szűrtem le tapasztalataimból. Ellenkezőleg: túlbecsüljük a tapasztalatokat, amelyek gyakran letörik a bátorságot, amely pedig szükséges ahhoz, hogy szembenézzünk a holnappal, és felépítsünk egy új, minden korábbi kortól alapvetően különböző világot. A jövő már itt van, nincs értelme hátrafelé nézni.

A szerző Izrael elnöke