INFORMATIKA A HOLOKAUSZT KUTATÁSBAN

6. évfolyam 7. szám

 

[email protected]   2012. március 21.

INFORMATIKA A HOLOKAUSZT KUTATÁSBAN

A fenti címmel indított kurzust Róth László, egyetemünk oktatója, a HDKE munkatársa.

Az oktatás célja: olyan fiatal kutatócsoportot létrehozni, amelynek tagjai képesek az informatika eszköztárával feltárni, megjeleníteni és oktatni az „Elpusztított Közösségek” gazdag múltját a betelepüléstől a letelepedésen és asszimiláción át a holokausztig.

SZABADEGYETEM

Budapesten

Március 26-án, hétfőn Dr. Lichtmann Tamás egyetemi tanár: Messianizmus és modernitás címmel tart előadást.

Szombathelyen

Dr. Oláh János egyetemi docens: A zsidó esküvő és annak néprajzi vonatkozásairól tartott előadást március 22-én.

Március 29-én, csütörtökön Dr. Szécsi József címzetes egyetemi docens, a Keresztény – Zsidó Társaság főtitkára: A keresztény teológiai antijudaizmus felszámolásának szempontjairól beszél.

 

 

 

A GAZDASÁGI OSZTÁLY HÍRDETMÉNYE

 

Értesítjük intézményünk oktatóit, dolgozóit és hallgatóit, hogy a pénztár új helyen, a második emeleten, az alábbi időkben tart nyitva:

 

hétfő és szerda:                    14:00 – 16:30

kedd és csütörtök:       10:00 – 12:00

péntek:                         09:30 – 11:00

 

 

 

100 ÉVES A „CSÁKY”

 

A BZSH Hegedűs Gyula utcai körzete centenáriumi ünnepséget tart 2012. március 25-én, vasárnap 11:00 órakor.

Köszöntőt mond: Dr. Várnai György elnök, visszaemlékezés Lőwy Tamás főrabbi és Dr. Schweitzer József professzor, ny. országos főrabbi.

Fellépnek: Klein Ervinfőkántor, Biczó Tamás kántor, közreműködik a Goldmark Kórus, valamint Székhelyi József Jászai Mari-díjas színművész.

Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

 

 

AZ „ÉLET MENETE” BUDAPESTEN

 

Április 16-a, hétfő a holokauszt emléknapja Magyarországon.

Mivel hétfő-munkanap, ezért ebben az évben április 15-én, vasárnap rendezik meg immár tízedik alaklommal az Élet Menetét Budapesten. Találkozó a Salkaházi Sára rakparton 16:00 órakor (Szabadság híd pesti hídfő, Fővámtér).

Az Alapítvány részletes programjait lásd a honlapon!

www.eletmenete.hu/budapesti-elet-menete.html

 

 

Megjelent

 

–        A napokban várható az izraeli Schocken Intézet igazgatójának, aki egyetemünkön is oktat, Shmuel Glick professzor héber nyelvű kötetének a megjelenése „Esnáv lá Szifrut há Tesuvot” címmel. A Magyarországon is jól ismert szerző a reszponzum irodalom kézitükrét készítette el. A kiadvány a www.schocken-jts.org.il weblapon megtekinthető.

 

–        Studia Theologica Debrecinensis (A Debreceni Református Hittudományi Egyetem teológiai folyóirata) 2011. 2. száma.   A periodikában recenziót olvashatunk többek között:

Németh Áron – Kustár Zoltán: A héber Ószövetség szövege,

Jenei Péter – Karasszon István: Az Ószövetség regénye, A masszoréta szöveghagyományozás és annak megjelenítése a Biblia Hebraicában című kötetekről,

Dr. Gál Botond professzor 65. születésnapjára megjelent ünnepi kötetről „Átjárható határok” címmel. A professzor úrnak mi is szeretettel gratulálunk!

 

–        Masorti Olami & MERCAZ Olami

2011 Annual Review

Our year in pictures

A kiadvány könyvtárunkban megtekinthető.

 

 

Kedves Barátunk!

 

Ismét bizalommal fordulunk Önhöz és arra kérjük, támogassa idén is szerteágazó munkánkat személyi jövedelemadója kétszer 1%-ának felajánlásával:

 

az egyházak részére felajánlható 1%-ot a MAZSIHISZ-nek: 0358 ,

a civil szervezeteknek felajánlható 1%-ot az Alapítvány a Zsidó Egyetemért alapítványnak: 18171893 – 1- 42 .

 

Részletes útmutatót itt talál:

or-zse.hu/alapitvany.htm

 

 

 

 

 

 

 

A ZSINAGÓGA HÍREI

 

Az elmúlt pénteken Szerdócz József Ervin rabbihelyettes tartott drósét a zsinagógában. Az istentisztelt utáni kiduson Schőner Alfréd rektor, főrabbi Mózes II. könyvének a befejezése alkalmából tartott írásmagyarázatot.

 

 

SZÉDER

 

Ebben az évben április 6-án, pénteken este, az OR-ZSE Dísztermében 20:00 órakor kezdődik a közös széder.

 

 

   

 

 

 

Sábát Háhodes

 

Hetiszakasz:       Vájikrá

www.or-zse.hu/hit/hitelet6.htm

 

Sábát Ros Chodes – Újhold szombatja

 

Háftárá:               Kol há Ám há Árec 

www.or-zse.hu/haftarak/parasathahodesahaft_2010.htm

 

(Ezen a szombaton 3 tóratekercset veszünk ki a frigyszekrényből!)

 

 

Péntek esti gyertyagyújtás Budapesten:         17:42 órakor

 

A Sábát kimenetele Budapesten:                    18:48 órakor

 

 

 

Sábát Sálom! Gut Sábesz!

 

! שבת שלום

 

 

 

Szántóné dr. Balázs Edit