Tudással az antiszemitizmus ellen
F:www.veszport.hu/tartalom/cikk/2984_tudassal_az_antiszemitizmus_ellen
Drahos Nikolett2012. március 19. 15:18
Csak oktatással lehet eredményesen harcolni az antiszemitizmus és a holokauszt-tagadás ellen – mondta Ilan Mor izraeli nagykövet az Élet menete vagonkiállítás veszprémi megnyitóján.
Az Élet menete
Novák Ilona, a kiállítás ötletgazdája elmondta, a vagonban bemutatott fotók a Magyar Nemzeti Múzeum archívumából származnak, de emellett a Hadtörténeti Múzeum, a Közlekedési Múzeum, valamint a Mafilm is segítette az összeállítást. A tárlatnak helyet adó vagon pontosan olyan, mint amilyenekben a megsemmisítésre szánt embereket szállították a haláltáborokba. Mint fogalmazott, a kiállításon a holokauszt magyarországi történetét mutatják be, az 1942-45 közötti időszakot, konkrét emberi sorsokon keresztül. A fotók mellett a falakon Radnóti Miklós verseiből olvashatóak idézetek, a padlón pedig 76 pár színes lábnyommal szemléltetik, hányan voltak bezsúfolva egy-egy vagonba. A tárlat pénteken 17 órakor indul tovább Veszprémből.
Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány elnöke a hétfő délelőtti megnyitón kiemelte, ma 68 éve, hogy hazánkban átvették a hatalmat a nyilas szélsőségesek. Hozzátette, a vagonkiállítás 2007 óta járja az országot, eddig több mint 87 ezren látták, Veszprém pedig már a 49. város, ahol megáll egy hétre. Mint fogalmazott, csak az oktatás, a felvilágosítás akadályozhatja meg, hogy újra megtörténjenek ezek a szörnyűségek.
Porga Gyula, Veszprém polgármestere arról beszélt, a holokauszt áldozatainak a pokolba tartó útra váltottak jegyet gyilkosaik, és szólt arról is, a Harmadik Birodalomban a történelem során először iparszerűvé tették az embermegsemmisítést. Kiemelte, az Élet menete kiállítás a maga fizikai valójában idézi fel a történteket, a veszteség pedig mindannyiunk számára pótolhatatlan. Hangsúlyozta, nem válhatunk érzéketlenné a kiszolgáltatottakkal szemben, a holokauszt pedig nem válhat kiüresedett történelmi emlékké. Úgy vélte, közös felelősségünk a jobb élet megteremtése, hogy a pokolba tartó vonatok soha többé ne indulhassanak el.
Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) ügyvezető igazgatója, holokauszt-túlélő úgy fogalmazott, a holokauszt nem csak a zsidóság, hanem a magyar történelem tragédiája is. Beszélt a veszprémi zsidóság történetéről, az 1848-49-es szabadságharcban és az I. világháborúban vállalt szerepükről. Elmondta, 1941-ben a város lakosságának 4,1 százaléka, 887 fő volt zsidó. 1944-ben két gettó alakítottak ki, a volt Komakúti laktanyában mintegy 500 főnek, a másikat a zsinagógában ahol 650 veszprémi és 53 környékbeli zsidót zsúfoltak. Mindössze 10 százalékuk élet túl a holokausztot, Veszprémben alig néhányan maradtak. A zsidó hitközség 1994-ben alakult újjá.
– A 20. század közepén az emberek a politikai hatására elvesztették józan ítélőképességüket, embertársaikat vélték bajaik okozójának és elhitték, elpusztításukkal az ő sorsuk is rendbejön – mondta. Szólt arról is, a mai Magyarországon parlamenti pártként funkcionál egy olyan gyűlöletkommandó, mely agresszíven fröcsögi a rasszizmust, az antiszemitizmust, az intoleranciát, majd beszélt arról is, a megnyitóra is erődemonstrációt szerveztek. Zárszóként kiemelte, azok, akik látták a kiállítást, nem fogékonyak a szélsőjobb szisztematikus agymosására.
A megnyitón Forgács János holokauszt-túlélő mesélte el saját történetét, majd Ilan Mor, Izrael rendkívüli és meghatalmazott nagykövete beszélt. Elmondta, reggel a Lovassyban találkozott diákokkal, majd párhuzamot vont az iskola és a kiállítás között, mondván, mindkettőben tudást kapnak a gyerekek. Kiemelte, csak oktatással lehet eredményesen harcolni az antiszemitizmus és a holokauszt-tagadás ellen, majd úgy fogalmazott, ademonstrálók tudatlanok. Ilan Mor szólt a hétfő reggeli, franciaországi lövöldözésről is, melynek vélhetően antiszemita okai voltak.
A megnyitón végén Radnóti Zoltán rabbi beszélt, aki úgy fogalmazott, az igazság szubjektív, de emellett vannak objektív, dolgok, tények, melyeket tisztelni kell. A holokauszt arról szólt, hogy van egy eszme, amelyik azt kezdte hirdetni önmagáról, hogy vannak a világban másoknál különb emberek, népek – emelte ki.