Lázár: Nyilvánossá kell tenni az adatokat

A katonai és a nemzetbiztonságot veszélyeztető jelentéseken kívül minden, az ügynökaktákkal kapcsolatos adatot nyilvánossá kell tenni, és párthovatartozás nélkül viselni kell a következményeket – mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a Magyar Hírlap szombati számában megjelent interjú szerint.„Amíg nem lépünk, ez a terület a magyar demokrácia gennyes sebe marad, és a beteg állapota napról napra csak rosszabbodni fog” – mondta az interjúban a Fidesz frakcióvezetője.
Szerinte gazdasági sikereket is csak úgy tud az ország elérni, ha a társadalom is begyógyítja a sebeket, kibeszéli a múltat, megnevezi és elítéli a bűnösöket.

Az LMP javaslatával kapcsolatban Lázár János azt mondta: az LMP politikai haszonszerzésből terjesztette be az indítványát. Mint mondta, elutasítják, hogy az LMP mindent, így a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő és a katonai dokumentumokat is közzétegye. „Azt meg egyenesen pofátlannak tartjuk, hogy a Kádár-rendszer egyik vezető diplomatájának, egy kommunista kollaboránsnak a leszármazottja terjeszti be az LMP javaslatát” – fogalmazott frakcióvezető.

Lázár János szerint az érintettek közéletből való kizárása kapcsán magyar utat kell választani. Azt mondta,a nemzetközi példákat alaposan megvizsgálva magyar megoldást kell találni.