A palesztin terroristák már meg is szegték a fegyverszünetet

Palesztin terroristák már meg is szegték a hajnalban kötött fegyverszünetet

Izrael és a gázai palesztin csoportok tűzszünetet kötöttek egymással négy napos harc után – a hírt a fegyvernyugvási megállapodás létrejöttének érdekében közreműködő egyiptomi biztonsági illetékesek jelentették be. Az egyezmény helyi idő szerint kedden hajnali 1 órakor lépett hatályba, de egy órával később palesztin terroristák már meg is szegték azt.
 
 
Az egyiptomi közvetítők egyike elmondta: az egyezmény értelmében minden folyamatban lévő ellenségeskedést, erőszakcselekményt, ideértve a merényleteket le kell állítania mindkét félnek. A névtelenséget kérő nyilatkozó közölte: Egyiptom fogja felügyelni a Gázai övezetben a tűzszüneti megállapodás betartását. Ennek ellenére kedd reggelig újabb kettő rakétát lőttek ki a palesztinok Izrael területére.

Az egyiptomi hírszerzés főnöke elmondta: a fegyvernyugvási egyezmény azt követően jött létre, hogy a két fél képviselői Kairóban intenzív tárgyalásokat folytattak egymással. A palesztinok kötelezettséget vállaltak arra, hogy nem lőnek ki rakétákat izraeli területre, míg az izraeliek közölték: ebben az esetben nem mérnek légicsapásokat a palesztin milicisták gázai állásaira.

Egy órán át volt tűzszünet

Mindössze egy órával a tűzszünet hivatalosan életbe lépése után rakéta robbant Szderót városa mellett, majd a gázai terroristák rakétát lőttek ki Eskol városára is, a Negev sivatag nyugati részén, helyi idő szerint reggel 7:45-kor. Ezt követően pedig további támadásokra került sor, a Gázai-övezetből pedig legalább féltucat aknavetőgránátot lőttek ki Izrael déli településeire. Az izraeli Arutz Sheva portál szerint a keddi támadásokban nem sérült meg senki, de voltak olyan korábbi aknavetős merényletek, amelyek házakat találtak telibe és halálos áldozatokat követeltek.

Benni Ganc izraeli vezérkari főnök kedden azt nyilatkozta, hogy folyamatosan nyomon követik a délen zajló eseményeket, és ara kíváncsiak, hogy a tűzszünet kihirdetését követően valóban leállnak-e a palesztin támadások. „Addig nem zárjuk le, amíg nem állnak le. A tűzszünetre tűzszünettel válaszolunk, de a támadásokra támadásokkal felelünk” – figyelmeztetett Ganc. 

 Az Iron Dome rakéta-elhárító rendszer

A korábbi tűzszünetek alkalmával is előfordult, hogy azonnal megszegték őket, gyakran egyfajta taktika részeként, hogy leteszteljék Izrael válaszreakcióját vagy pedig amiatt, mert a Hamasz nem tudja akaratát teljes mértékben ráerőltetni egyes terrorista csoportokra. A tűzszünetre minden valószínűség szerint azért került sor, mert Izrael már komolyan fontolóra vette, hogy katonákat küld a Gázai övezetbe, és a Hamasz szerette volna kizárni ezt a lehetőséget. Ha a Hamasz konfliktust szeretne generálni az izraeli hadsereggel, akkor lőhetné rakétáival akár Tel-Avivot is. Ehelyett úgy tűnik, inkább visszavonulót fújt és kisebb rakétákkal próbálja bizonyítani „bosszúját” a palesztinok előtt. Viszont az Iron Dome rakéta-elhárító rendszer nagyon sikeresen védte ki az elmúlt időkben a gázai övezetből kilőtt rakétalövedékeket, így azok nem tudtak jelentős kárt okozni a sűrűn lakott városokban, ezzel szemben az izraeli haderő legalább 20 terroristát tudott kiiktatni csekély civil áldozattal.

Szárazföldi offenzívát helyeztek kilátásba

Az Iszlám Dzsihád terrorcsoport szóvivője kedd reggel elmondta, hogy a szervezete tiszteletben tartja a tűzszünetet, mindaddig, amíg Izrael felhagy a terrorista vezetők kiiktatásával, és azonnali válaszcsapással fenyegetett egy további merénylet esetén.

A tűzszünetet megelőző nap, hétfőn az Iszlám Dzsihád olyan nagy számban lőtt ki rakétákat, hogy az izraeli magas rangú tisztek szkeptikusak voltak, hogy az egyiptomi mediáció sikerrel járhat és nem zárták ki annak lehetőségét, hogy egy szárazföldi offenzívát indítanának a Gázai övezetbe, amennyiben a rakétatámadások folytatódnak. „Nagyon sok múlik a Hamaszon és az Iszlám Dzsihádon, de minden eshetőségre felkészültünk” – mondta egy vezető beosztású katona.

Hamis képet festenek?

A múlt hét péntek óta több mint 200 rakétát lőttek ki Gázából izraeli területekre, amelyből 50 lövedék hatótávolsága meghaladta a 20 kilométert. A rakéták némelyikét Gázában gyártották. 

Egy izraeli titkosszolgálati hivatalnok szerint az Iszlám Dzsihád csoport szeretné azt a képet festeni magáról, hogy a rakétatámadásokkal győzelmet aratott az izraeli haderő felett, míg a valóság teljesen mást mutat: több mint 20 terroristát veszített és az infrastruktúrájában is komoly károkat szenvedett. A hivatalnok szerint Irán bátorította a terrorszervezetet a további rakétakilövésekre, mert amiatt aggódnak, hogyha a támadások most abbamaradnak, akkor a csoport gyengének fog feltűnni a palesztin közvélemény előtt.

Ehud Barak védelmi miniszter hétfőn azt mondta: „Az izraeli hadsereg továbbra is megvédelmezi az izraeli polgárokat és lesújtunk mindazokra, akik ránk támadnak. Meg fogjuk büntetni azokat, akik polgárainkra támadnak.”

Likvidálták a terroristát, ezért kezdtek lőni

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a palesztin terroristák azt követően kezdték el lőni Izraelt, hogy a légierő likvidálta a palesztin Népi Ellenállási Bizottságok nevű fegyveres csoport parancsnokát, Zuheir al-Kaiszit, aki az IDF közlése szerint a Sínai-félszigetről tervezett merényletet végrehajtani Izrael ellen. Az izraeli légierő a folyamatos rakétatámadásokra válaszul terrorista célpontokat bombázott. Tizenkét palesztin életét vesztette, közülük tízen az Iszlám Dzsihád terrorszervezet tagjai voltak. További húsz személy pedig megsérült – közölte a palesztin Maan hírügynökség. Az izraeli légierő még a múlt hét végén likvidálta a fegyveres szervezet vezetőjét, valamint egy másik NEB-vezetőt, Ahmad Haninit. Az izraeli hadsereg szóvivője szerint azért csaptak le a csoportra, mert az egy komoly merényletre készült.

Az izraeli hadsereg közölte: a támadás annak a műveletnek a részét képezi, amely során Izrael igyekszik megtörni a Sínai-félszigetről tevékenykedő terrorcsoportok támadásait. Zuheir al-Kaiszi az elmúlt időben innen tervezett végrehajtani egy komoly, izraeli célpontok elleni merényletet. A hadsereg szóvivője a közleményében hozzátette: Izrael nem érdekelt a helyzet elmérgesedésében, de készen áll megoltalmazni polgárait, és a jövőben is határozottan fel fog lépni a terrorista tevékenységgel szemben.

Az izraeli Jerusalem Post hétfőn azt írta, hogy egy fenntarthatatlan állapot alakult ki, a folyamatos terrortámadások miatt. A mértékadó lap szerint „több mint egy millió ember él folyamatos életveszélyben, a gyermekek nem tudnak iskolába járni.” Majd hozzátette: „sajnos előbb vagy utóbb az izraeli vezetőknek konfrontálniuk kell a Hamasszal. Az Iron Dome rendszer levegővételhez juttatja őket. De az idő korlátozott.”

BPI.HU/ atv.hu / MTI / ynetnews.com / Arutz Sheva