Netanjahu az AIPAC-kongresszuson: Izrael már nem sokáig várhat Irán ügyében
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő hétfőn Washingtonban a legnagyobb Izrael-barát amerikai lobbiszervezet, az AIPAC kongresszusán felszólította a nemzetközi közösséget: ismerje el tényként, hogy Irán atomfegyvert akar előállítani – írta keddi számában a Háárec című izraeli baloldali lap.
„Megdöbbentő módon egyesek nem hajlandók elismerni, hogy Irán célja atomfegyverek kifejlesztése. Tudjuk, Irán azt hangoztatja, hogy urándúsítása az orvosi kutatás fejlesztésére szolgál. Persze, biztos – mondta a miniszterelnök. – Ha valami olyan, mint egy kacsa, úgy jár, mint egy kacsa, és úgy hápog, mint egy kacsa, akkor mi az? Talált: az egy kacsa. Csakhogy egy nukleáris kacsa, és ideje, hogy a világ elkezdje kacsának nevezni a kacsát.”
Netanjahu megismételte, hogy Izrael fenntartja a jogot önmaga megvédésére. Mint mondta, Izrael számára minden lehetőség az asztalon van. „Sohasem fogom kockára tenni Izrael biztonságát” – hangsúlyozta.
A kormányfő figyelmeztetett egy nukleáris Irán veszélyeire. „Egy atomfegyverrel felszerelt Irán drámaian megnövelné a terrorizmust, atomernyőt nyújtva a terroristáknak – mondta. – Vagyis Irán olyan megbízottait, mint a Hezbollah vagy a Hamász arra bátorítaná, hogy támadják meg Amerikát, Izraelt és másokat, mert egy atomfegyverrel rendelkező hatalom támogatja őket.”
Párhuzamot vonva az Irán megtámadása elleni érvekkel, Netanjahu azt a példát hozta fel, hogy az amerikai hadügy-minisztérium egy 1944-es, a világ zsidó vezetőinek kérését elutasító levele szerint az auschwitzi haláltábor elleni hadművelet „hatástalan” lenne, s „még több német bosszúakciót” váltana ki. „Gondolják csak meg, még több bosszúakciót, mint a holokauszt.” A kormányfő elvetette azt az érvelést, hogy egy Irán elleni támadás túl sok áldozattal járna, amennyiben iráni megtorlást váltana ki.
„Barátaim, 2012 nem 1944. Ma saját államunk van. És a zsidó állam célja az, hogy megvédje a zsidó életeket, és biztosítsa a zsidó jövőt” – idézte a Háárec az izraeli miniszterelnök szavait, amelyeket az AIPAC washingtoni kongresszusán mondott.