Ölik a civileket, miközben az új szír alkotmányról szavaznak

A szavazóhelyiségek reggel hétkor nyitottak, miközben a kormány erői reggel óta folyamatosan lövik Homszt és több más várost is. A szíriai elnök szerint az új alkotmány megnyitja majd az utat a három hónapon belül megrendezendő többpárti választás előtt. Az ENSZ összesítése szerint eddig 5400-an haltak meg az egy éve tartó konfliktusban, aktivisták szerint azonban az áldozatok száma eléri a 7300-at is. 
 
Megkezdődött a népszavazás az új alkotmánytervezetről vasárnap reggel Szíriában, miközben jogvédők szerint folytatódnak a fegyveres összecsapások a rendszerhez hű erők és ellenzékük között. Bassár el-Aszad szíriai elnök szerint az új alkotmány megnyitja az utat a három hónapon belül megrendezendő többpárti választás előtt. Ez azt jelentené, hogy megtörhet az 1963 óta hatalmon lévő Baasz Párt dominanciája.

Az ellenzék legnagyobb része a referendum bojkottjára szólította fel támogatóit, és kijelentette: csak azt fogadja el, ha Aszad lemond. A szavazóhelyiségeket helyi idő szerint reggel 7 órakor nyitották meg, és várhatóan éjfélig nyitva tartanak.

Az Egyesült Államok egyenesen nevetségesnek nevezte a népszavazást – írja a BBC.Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) jogvédő szervezet azt közölte, hogy a kormányhoz hű fegyveres erők reggel óta folyamatosan lövik Homszt, és számos más városban is katonai műveletet folytatnak. Huszonkét ember, köztük tizenkét civil esett az erőszak áldozatául vasárnap – közölte az OSDH.

Az Aszad rezsimje elleni felkelés ebben a tartományban robbant ki tavaly márciusban. A Vöröskereszt folyamatosan próbálja kimenekíteni az embereket Homsz külvárosából, ahol még mindig kitart az ellenzéki Szabad Szíriai Hadsereg több száz felfegyverzett tüntetője.

Közben egyre nagyobb nemzetközi nyomás nehezedik a szíriai elnökre. Kofi Annan, korábbi ENSZ-főtitkár minden felet arra szólított fel, hogy próbáljanak békés megoldást találni a konfliktusra.

Szombaton összesen 94 halálos áldozata volt az erőszakos cselekményeknek szerte az országban, és közülük 68 volt civil. Az ENSZ összesítése szerint eddig 5400-an haltak meg az egy éve tartó konfliktusban, aktivisták szerint azonban az áldozatok száma eléri a 7300-at is. Mivel a szíriai rezsim külföldi újságírókat nem enged be az országba, nem lehet pontosan ellenőrizni az áldozatok számát – írja a BBC.

Az EU szigorítana

A Szíriával szembeni szankciós intézkedések tervezett megszigorításáról tárgyalnak hétfői brüsszeli ülésükön az EU-országok diplomáciai irányítói. A tanácskozáson – amelyen Magyarországot Martonyi János külügyminiszter képviseli – tárgyalnak emellett az egyiptomi és a dél-kaukázusi fejleményekről, politikai vitát folytatnak a Belgrád és Pristina közötti dialógusról, illetve Szerbia uniós tagjelöltségéről, valamint áttekintik a közel-keleti békefolyamat időszerű fejleményeit.

Uniós diplomáciai források szerint a szíriai ellenzékkel szemben brutális erőszakkal fellépő damaszkuszi rezsim hét további tagjával bővülhet az uniós beutazási tilalommal, valamint vagyonzárlattal sújtott szíriai személyek köre, miközben egy nevet levesznek erről a feketelistáról. Gazdasági jelentőségét illetően a várható új intézkedések közül kiemelkedik a szíriai központi bank Európában elérhető javainak befagyasztása. Tervezik emellett a szíriai teherszállító repülőgépek kitiltását az EU-országok repülőtereiről, továbbá a szíriai arannyal és drágakövekkel való kereskedés uniós tilalmát.

Előzetes értesülések szerint a Szíriáról szóló állásfoglalás-tervezetben az Európai Unió felszólítja a közel-keleti ország ellenzékét az egységre, valamint arra, hogy tartsa tiszteletben minden kisebbség jogait. Ez utóbbi kitételt az indokolja, hogy értesülések szerint a szunnita lázadók kegyetlenkednek az elfogott alavitákkal. Az alavita kisebbség számít a mostani damaszkuszi rezsim fő hatalmi támaszának.

MTI/Origo / ATV.HU / bpi.hu