Parancsuk volt a szíriai kormányerőknek a nyugati újságírók megölésére

Brit lap: a rezsim szándékosan végzett a nyugati újságírókkal

 Parancsuk volt a szíriai kormányerőknek a nyugati újságírók megölésére, ezért végeztek szerdán Marie Colvinnal, a brit Sunday Times 55 éves újságírójával és francia fotóriporter kollegájával, a 28 éves Rémi Ochlikkal – írta csütörtökön a The Telegraph című brit lap névtelen forrásra hivatkozva.

Az újság értesülései szerint Bassár el-Aszad szíria elnök csapatai korábban kijelentették, hogy minden újságírót megölnek, aki beteszi a lábát Szíriába. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy szerdán több direkt találat érte azt az átmeneti sajtóközponttá alakított homszi házat, ahol Colvin, Ochlik illetve több más újságíró tartózkodott. A két sajtóssal egy rakétagránát végzett, miközben megpróbáltak elmenekülni a központ romjai közül. A támadás előtt a szomszédos Libanonban a titkosszolgálatoknak sikerült lehallgatniuk, ahogy szíriai katonai tisztviselők megbeszélik, miként fogják terrorista csoportok közti összecsapásnak beállítani az akciót – állítja a The Telegraph.
Néhány órával a halála előtt Colvin több nagy TV-csatornának, köztük a BBC-nek és a CNN-nek is adott tudósítást a február 4. óta ostrom alatt álló Homszban kialakult helyzetről. A tapasztalt haditudósító „mérhetetlenül visszataszítónak” nevezte a vérontást, s közölte, hazugság, hogy a kormányerők csak terroristákat támadnak. „A szíriai hadsereg Homsz fázó és éhező lakosságát lövi” – mondta riportjában Colvin, gyilkosoknak nevezve a kormányerőket. A The Telegraph damaszkuszi forrásai szerint a felvételeket akár maga Aszad is láthatta, s ez nyilvánvalóan megpecsételte a brit újságírónő sorsát.
A francia Libération című napilap egy munkatársa, Jean-Pierre Perrin, aki a múlt héten még Colvinnal együtt tudósított Homszból, a brit lapnak elmondta: néhány nappal ezelőtt az újságírók figyelmeztetést kaptak, hogy a szíriai hadsereg szándékosan meg fogja támadni a sajtóközpontot. „Azt a tanácsot kaptuk, hogy hagyjuk el a várost, mert ha a katonák megtalálnak, megölnek minket” – állította Perrin, aki ezután Bejrútba utazott. Aszad csapatai tudták, hogy ha elpusztítják a központot, több információ nem fogja elhagyni a várost – hangsúlyozta az újságíró, aki szerint a rezsim tisztában volt vele, hogy a homszi tudósítók közvetlen bizonyítékot szolgáltattak a hadsereg által elkövetett emberiesség elleni bűntényekről. A hevenyészett sajtóközponti elleni támadásban a halálos áldozatokon túl sérültek is voltak: Edith Bouvier, a Le Figaro című francia napilap 31 éves munkatársa súlyosan, míg Paul Cornby brit, valamint William Daniels francia fotós könnyebben megsérült.
Colvin anyja szerint a lányát szerdán hazarendelte a Sunday Times, mivel túl veszélyessé vált a helyzet Homszban, a tudósító azonban ott maradt, hogy még egy anyagot befejezzen. „Ott kellett maradnia. A végére akart járni még egy sztorinak. Ez az ő öröksége: legyél szenvedélyes és lelkes, ha hiszel valamiben. És csináld a dolgokat olyan becsületesen, alaposan és bátran, ahogyan csak tudod” – mondta.