„A gyerekekre nagyon-nagyon kevés idő jut” – Miklósiné Nagy Ágota szerint kisebb osztályokra és több figyelemre lenne szükség
A Pirkadat október 14-i adásában M. Kende Péter Miklósiné Nagy Ágotával, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének alelnökével beszélgetett arról, mit jelent ma tanítónak lenni, hogyan érkeznek meg a hatéves gyerekek az iskolába, és miért válik egyre nehezebbé az egyéni fejlődési különbségek kezelése. A beszélgetés középpontjában végig ugyanaz a probléma állt: miközben a pedagógusoktól egyre több alkalmazkodást várnak el, a nagy osztálylétszámok mellett egyre kevesebb idő jut egy-egy gyerekre.
A tanítói pálya már régen nem „könnyű diploma”
M. Kende Péter azzal a régi tapasztalattal indított, hogy évtizedekkel ezelőtt nem egy fiatal úgy tekintett a tanítóképzőre, mint viszonylag könnyen megszerezhető diplomára, anélkül hogy valaha komolyan a pályán akart volna maradni. Miklósiné Nagy Ágota szerint ilyen történetek valóban voltak, ma azonban egészen más kihívások várják azt, aki tanítónak készül.
A pedagóguspályát „nagyon rendies pályának” nevezte, amelyben a gimnáziumi tanártól az alsó tagozatos tanítóig eltérő tudásra és felkészültségre van szükség. Az alsó tagozat különösen érzékeny terület: a hat–tíz éves gyerekek gyorsan változnak, fejlődési ütemük nagyon különböző, miközben a világ és az őket érő ingerek is folyamatosan átalakulnak.
A szakma ráadásul erősen elnőiesedett és elöregedett. Miklósiné szerint sokan nagyon régóta dolgoznak benne, miközben az újonnan érkező fiatalok lelkesek és felkészültek, de nekik is idő kell ahhoz, hogy megtanulják azt, amit tankönyvből nem lehet: hogyan kell kérdezni, fegyelmezni, reagálni, és egy egész osztályt egyszerre figyelni.
Nem mindegy, mikor kerül egy gyerek iskolába
A beszélgetés egyik fontos pontja az iskolaérettség volt. Miklósiné szerint változtatni kellene azon a rendszeren, amelyben az Oktatási Hivatal dönt arról, hogy egy gyermek megkezdje-e az iskolát.
A PDSZ azt támogatná, hogy ebben nagyobb szerepet kapjon az óvodapedagógus és a szülő. Ha már az óvodában látszik, hogy a gyerek játékosabb, lassabban érik vagy még nincs meg a szükséges feladattudata, akkor szakértői bizottság segíthetne objektívebben eldönteni, hogy maradjon-e még egy évet.
Miklósiné szerint az első osztályba érkezés eleve hatalmas váltás. A gyerek egy ismerős, játékos közegből kerül egy teljesen új rendszerbe, ezért náluk például hosszabb előkészítő szakasszal kezdik az évet. Nem rögtön az írás és az olvasás megtanítása az első cél, hanem az, hogy a gyerek megismerje az iskolát, a szabályokat, a ritmust, és csak ezután induljon a betűtanulás.
A tanítónak „öle” is kell legyen
M. Kende Péter úgy fogalmazott: a gyerek szinte az óvónő öléből érkezik az iskolába, ezért a tanítónak is kell, hogy legyen „öle”, amellyel befogadja.
Miklósiné egyetértett azzal, hogy az alsó tagozat messze túlmutat a tananyag átadásán. Itt még nagyon erős az érzelmi nevelés szerepe, a pedagógusnak folyamatosan figyelnie kell a gyerekek lelkiállapotát, reakcióit és egymáshoz való viszonyát.
Ez azonban rendkívüli terhelést jelent. Amikor a tanító belép az iskolába, gyakorlatilag folyamatos készenléti állapotban van: órán és szünetben egyaránt másodpercek alatt kell döntéseket hoznia.
Közben egy 29–30 fős osztályban már maga az óra eleje is könnyen elmegy azzal, hogy valaki mosdóba megy, iszik vagy még eszik néhány falatot. A tényleges tanításra így sokszor csak húsz–huszonöt perc marad. „A gyerekekre nagyon-nagyon kevés idő jut” – fogalmazott.
A kisebb osztálylétszám nem kényelmi kérdés
Miklósiné többször is visszatért az osztálylétszámok problémájára. Szerinte a pedagógus akkor tud valóban figyelni az eltérő fejlődési ütemre, ha kevesebb gyerekkel dolgozik egyszerre.
A most felmerült változtatások között lát olyan elemeket, amelyek segíthetnek abban, hogy több idő jusson az egyéni fejlesztésre, de nagy létszámú osztályok mellett szerinte nem lehet csodát tenni.
Ez különösen azért fontos, mert az iskolába érkező gyerekek között már az első hetekben látványos különbségek lehetnek. Van, aki könnyen ül húsz percig egy helyben, másnak ez még komoly erőfeszítés. Van, aki gyorsan tanul olvasni, másnak hosszabb idő kell. Az iskola feladata szerinte éppen az lenne, hogy ezeket a különbségeket ne rögtön kudarcként kezelje.
Minél előbb derüljön ki, kinek kell segítség
Saját iskolájának gyakorlatát hozta fel példaként arra, hogyan lehet már a kezdetektől figyelni a hátrányokra. Beiratkozáskor bekérik a rendelkezésre álló szakértői dokumentumokat, szeptemberben pedig a fejlesztőpedagógusok és gyógypedagógusok felmérik az első osztályosokat.
Így akkor is kiderülhet, hogy valakinek támogatásra van szüksége, ha korábban nem készült róla szakértői vélemény.
Miklósiné arra is figyelmeztetett, hogy egyes szülők próbálják eltitkolni a problémákat, pedig szerinte ennek éppen az ellenkezőjére lenne szükség. „A prevenció a legfontosabb” – mondta. Ha időben látszik, hogy a gyereknek segítség kell, az eltérő fejlődési ütemet kezelni lehet, és nem kell rögtön bélyeget tenni rá.
Felidézte azt a korábbi gyakorlatot is, amikor az első négy évre egységként tekintettek, és nem az számított, hogy a gyerek második osztályban pontosan ugyanott tart-e, mint a többiek, hanem az, hogy negyedik végére eljusson a szükséges szintre. Szerinte ez több időt és nagyobb biztonságot adott a gyerekeknek.
Kevesebb gyerekhez több tanító kellene
A kisebb osztálylétszámoknak azonban van egy nagyon egyszerű következménye: több pedagógusra lenne szükség.
Miklósiné elmondta, hogy ma sok helyen nyugdíjas tanítók visszahívásával tudják fenntartani az ellátást. Ez önmagában is felvet foglalkoztatási és szakszervezeti kérdéseket, miközben továbbra sem világos, hogy a pedagógusképzésbe belépő fiatalok közül végül hányan maradnak ténylegesen a pályán.
Éppen ezért különösen fontosnak tartja a képzés színvonalát. Nem szeretné, ha újra olyan helyzet alakulna ki, amikor azért választja valaki a tanítói szakot, mert máshová nem sikerült bejutnia. A kisgyerekek oktatásához szerinte komoly szakmai és módszertani tudás kell, ráadásul a mai gyerekekhez már más eszközökkel kell közelíteni, mint akár egy-két évtizeddel ezelőtt.
Az új tanítók ebben sokat hozhatnak: játékosabb módszereket, új digitális tudást és más pedagógiai szemléletet. Mindez azonban csak akkor ér valamit igazán, ha közben marad idejük arra is, ami az alsó tagozat lényegét jelenti: észrevenni, mire van szüksége annak az egyetlen gyereknek, aki éppen előttük ül.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
