Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítványt hoz létre a keresztény-zsidó párbeszéd erősítésére a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Hit Gyülekezete – közölte a két vallási szervezet csütörtökön az MTI-vel.
Mint írták, az alapítvány célja Jeruzsálem jövőjének és múltjának, szellemi, vallási, kulturális jelentőségének, szerepének kutatása, képviselete, népszerűsítése révén a zsidó-keresztény civilizáció értékeinek erősítése.
„A zsidó-keresztény kinyilatkoztatás és kultúra alapvető szerepet töltöttek és töltenek be a szabad világ – benne hazánk – létrejöttében és fennmaradásában. Ezeknek az értékeknek a keletkezésében, elterjedésében, Jeruzsálem, mint a zsidóság szellemi, vallási, kulturális és politikai központja és egyben mint a kereszténység megszületésének helye, központi szerepet tölt be” – fogalmaztak.
A közleményben emlékeztettek arra: Jeruzsálem jelentőségét már a magyar államot megalapító I. István király is felismerte, amikor megnyitotta az Európából odavezető szárazföldi zarándokutat és a városban zarándokházat is építtetett. Ma pedig a modern Izrael állama teljes körűen védelmezi és garantálja valamennyi vallás, különösen a kereszténység szent helyeinek és történeti emlékeinek védelmét, szabad megközelítését is – tették hozzá.
Az alapítvány létrehozására szerdán tett szándék kinyilvánításakor a két vallási szervezet leszögezte: szükség van a keresztény-zsidó párbeszéd erősítésére, továbbá a zsidó-keresztény értékek védelmét és népszerűsítését szolgáló felekezetközi fellépésre.
Az eszmecserén Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke és Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze mellett a Mazsihisz részéről Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató és Deutsch Róbert főrabbi, a rabbitestület elnöke, a Hit Gyülekezete képviseletében pedig Mészáros István ügyvezető igazgató, Ruff Tibor országos vezetőségi tag és Sugár András főmunkatárs vett részt.