Vallásosabbak az izraeli zsidók egy felmérés szerint

Az izraeli zsidók 80 százaléka hisz Istenben, 67 százalékuk népük kiválasztottságában, 56 százalékuk pedig a halál utáni életben – idézett egy friss felmérést a Háárec című izraeli napilap weboldala pénteken.

    A Guttman Közvélemény-kutató Központ felmérésének eredményei a magát éveken át makacsul tartó szekuláris többség erodálódását jelzik. A Háárec szerint azonban még korai lenne megkongatni a lélekharangot a zsidó demokrácia felett, ugyanis a vallási eltolódással szemben a többség által értéknek tekintett pluralizmus megoldást jelenthet a változásokra. 
    A szekuláris olvasztótégely kudarcát több tényező előre jelezte. Az ultraortodox és a nemzeti-vallásos csoportok sosem fértek bele a közös keretbe, ahogy ezt külön oktatási rendszerük, kultúrájuk, pártjaik, lakónegyedeik is mutatják, valamint az is, hogy a mindenkire vonatkozó jogrendszert kényük-kedvük szerint alkalmazzák – mutatott rá a Háárecben Aszaf Inbari író.
    Az ortodox és az ultraortodox közösség termékenységi mutatója tízszerese a szekuláris lakosságénak, és csak idő kérdése, hogy mikor éleződik ki a viszony a két csoport között – hangsúlyozta. Inbari szerint most van itt az ideje, hogy felszámolják a szekulárisok és a vallásosok közötti szakadást, amely végigkíséri a modern zsidó történelmet. Az író ehhez a pluralizmust tekinti bázisnak. Inbari szerint a közeledés egyelőre még elképzelhető, hiszen – ahogy azt a Guttman közvélemény-kutatása is jelzi – az izraeli zsidóknak mindössze 3 százaléka egyszerre szekuláris és vallásellenes, míg 43 százalékuk szekuláris, de nem vallásellenes, és ugyanígy az ortodoxok többsége sem fanatikusan vallásos. 

www.haaretz.com/weekend/magazine/the-end-of-the-secular-majority-1.410880