Megtagadta az állami kitüntetést az osztrák államfő egy politikustól

Nem járul hozzá az osztrák elnök egy kitüntetéshez a kristályéjszakáról szóló hasonlat miatt

 Megtagadta az állami kitüntetést az osztrák államfő kedden egy politikustól, aki a náci zsidóellenes pogromokhoz hasonlította az előző heti bécsi szélsőjobboldal-ellenes tüntetéseket.

Egy osztrák lap beszámolója szerint Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke a Bécsi Korporációs Szövetség (WKR) pénteki bálján azt mondta a rendezvény elleni tüntetésekről: „ez olyan volt, mint a kristályéjszaka”, „mi vagyunk az új zsidók”.
Strache szavai heves bírálatokat váltottak ki a többi osztrák párt részéről, a bécsi Izraelita Hitközség pedig feljelentést tett a holokauszt-tagadást és a náci bűnök kisebbítését tiltó törvény megsértése címén. A pártelnök válaszul kijelentette, hogy szavait „lerövidítve” és „összefüggéseiből kiragadva” adta vissza az osztrák sajtó.
Heinz Fischer szövetségi elnök döntése indoklásában úgy fogalmazott, Strache a WKR-bál elleni tüntetéseket, „bármilyen összefüggésben tette is, a bűnös és számos halálos áldozatot követelő pogromokkal hozta összefüggésbe”.
Péntek éjjel legkevesebb két és fél ezren tüntettek az osztrák fővárosban a részben szélsőjobboldalinak tartott, a német nemzeti ideológiát ápoló diákegyesületi szövetség, a WKR bálja ellen az egykori császári palota, a Hofburg előtt. A rendezvény az utóbbi években visszatérően tüntetéseket és tiltakozásokat váltott ki. Idén a korábbiaknál is nagyobb felháborodást okozott, mert a nemzetközi holokauszt-emléknappal egy napon tartották. A tüntetés során féltucat rendőr, illetve bállátogató könnyebben megsérült, húsz tüntetőt előállítottak.
A WKR-hez több ismert politikusa révén kötődő FPÖ visszautasította a bírálatokat és azt is, hogy szélsőjobboldali bálról van szó. Strache szerint „szélsőbaloldali uszítás” céltáblájává vált a rendezvény. A politikus feljelentést helyezett kilátásba a tüntetés szervezői ellen.
Strache érdemrendjére már néhány nappal a bál előtt is figyelem irányult. A Nagy Arany Érdemrend a Csillaggal kitüntetésre Barbara Prammer parlamenti elnök javaslatára terjesztette fel a kormány az FPÖ-s politikust is, tartományi és parlamenti képviselőként eltöltött hivatali ideje alapján. Az államfő néhány nappal előtte számos kormánytagnak adományozott magas állami érdemrendet. Az FPÖ, még nem tudva, hogy Strache is a listán szerepel, bírálta a kormányt, amiért „kitüntetéseket osztogat saját magának”, noha az ország nem sokkal korábban veszítette el „Tripla A” hitelminősítését. Az FPÖ-elnök kijelentette: elfogadja, de nem fogja nyilvánosan viselni az érdemrendet.