Hétfőn, január 16-án, délután 3-órától a Generációk Klubban

SweetMesi, SweetManufaktura, azaz K u l c s á r E m e s e a Klubban:-)

Mesi…aki kitalálja, megvalósítja, közzéteszi, kóstoltatja, s most (kivételesen) ki-ki haza is viheti az általa díszített kis finomságot:-), recepteket kap.. S eközben profi fotós örökíti meg a legszebb pillanatokat………….

-Hétfőn, január 16-án, délután 3-órától a Generációk Klubban (Terézváros, Hunyadi tér 3. fél emelet)-

hunyadit__r.JPG

Hunyadi téri zsinagóga
A Hunyadi téri vásárcsarnok mellett 1890-ben épült bérház magasföldszintjén működik 1896-os megalakulása óta a neológ imaterem. 1886. június 7-i dátummal érkezett a Belügyminisztériumba a kérvény, hogy a VI. kerületi Hunyadi téren zsidó templomot alapíthassanak. A Hazkara Egylet így nyithatta meg a 3. szám alatt működő zsinagógáját. A második világháborúig a térre néző egyik nagy ablakán ez a felirat áll: „Chevra mázkir nesámot”, ami ’lélekre emlékező egylet’-et jelent. A vészkorszak nehéz évei alatt az utolsó pillanatig ellátták a hitéleti teendőket. Bezárására 1944 nyarán került sor. 1945 áprilisában a körzet tagjai takarították ki a templomot, így téve lehetővé az imák megtartását.
(Budapest VI. ker., Hunyadi tér 3. Tel: 342-5322, email: [email protected])