Több millió dolláros washingtoni segítség Izraelnek
Izrael 235 millió dollárt kap rakétaelhárításra Washingtontól – jelentette be vasárnap Jeruzsálemben Ehud Barak védelmi miniszter.
Az amerikai kongresszus adománya újabb szakaszt jelent az izraeli-amerikai a védelmi kapcsolatok fejlesztése terén – hangsúlyozta a miniszter egy közleményben.
A 235 millió dollárt a rendszeres, évente közel három milliárd dolláros katonai segélyen felül adják. Izrael a segély egészét amerikai fegyverek vásárlására fordítja egy 2007-ben kötött, tíz évre szóló megállapodás alapján.
Izrael tavasszal szolgálatba állított egy rakétaelhárító rendszert, amelyet Vaskupolának nevezett el. Azt is az Egyesült Államok finanszírozta. Az ország déli részét védi a Gázai övezetből érkező rakéták ellen. A tapasztalatok szerint nem teljesen hatékony, nem fogja el az összes lövedéket.