Két hónapos türelmi időt kért a Tahrír téri tüntetőktől az újonnan kinevezett egyiptomi miniszterelnök. Kamal Ganzuri azt mondta, ennyi időre lenne szüksége ahhoz, hogy teljesítse a demonstrálók követeléseit. Közben belehalt sérüléseibe az a tinédzser, akit egy katonai jármű gázolt halálra szombat hajnalban.
„Hátulról ütötte el a jármű, ami kétszer is átment rajta. Mire felemeltük, már halott volt” – mondta Mosztafa Husszein, egy szemtanú.
Péntek este már a hadsereg mellett is voltak tüntetések. A pénteki imák után pedig a Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalom Izrael-ellenes demonstrációt szervezett. A felszólalók arról beszéltek, hogy egy nap minden zsidót kiirtanak majd, és arról, hogy meg kellállítani, ahogy mondták, Jeruzsálem judaizálását.
Ugyancsak rossz előjel a hétfőre tervezett választások előtt, hogy egyre több atrocitásra derül fény. Egy szíriai televíziós műsorvezetőnek például elrabolták huszonöt éves, várandós feleségét. A férfi azt állítja, hogy a szíriai titkosszolgálat hurcolta el az asszonyt.
Az is borzolta a kedélyeket, hogy kiderült: egy rendőr több tüntető szemét kilőtte. Már vizsgálat indult a rendőrtiszt ellen, miután videofelvételek bizonyítják, hogy legalább öt demonstrálót megsebesített a szemén. A több mint egy hete tartó zavargásokban egyébként már legkevesebb negyvenegy ember halt meg, több mint háromezer-kétszáz pedig megsebesült.
Baradei bejelentkezett
Az egyik legismertebb egyiptomi közéleti személyiség, Mohammed el-Baradei kész feladni elnöki ambícióit ha felkérnék az észak-afrikai ország nemzeti megmentési kormányának a vezetésére.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) Nobel-békedíjas volt főigazgatójának a választási stábja szombaton közölte, hogy ha az Egyiptomot iránytó katonai tanács hivatalosan felkéri Baradeit a miniszterelnöki poszt ellátására a politikus letenne arról, hogy jelöltesse magát az elnökválasztáson.
Egyiptomban a Fegyveres Erők Legfelsőbb Tanácsa február óta vette át az ország vezetését azt követően, hogy Hoszni Mubarak volt elnök rendszere megbukott. Az indulatok azonban nem csitulnak, a tüntetések mindennapossá váltak Kairóban és más egyiptomi nagyvárosokban. A demonstrálók egyre vehemensebben követelik, hogy a katonai vezetés távozását, és egy makulátlan polgári kormányzat magalakítását. A tüntetők a napokban kinevezett kormányfő, Kamál Ganzúri személyét nem fogadják el mondván, hogy a politikus már Mubarak uralma idején is miniszterelnök volt.
Muzulmán Testvériség: a többség alakíthasson kormányt
A hétfőn kezdődő egyiptomi parlamenti választásokon győzelemre esélyes Muzulmán Testvériség követelte vasárnap, hogy az új kormányt a leendő parlamenti többség alakíthassa meg.
A kormányzó katonai tanács egyik tagja ugyanis szombaton kijelentette, hogy „a leendő parlamentnek semmilyen hatalma nem lesz a kormány felett”.
Huszein Tantávi tábornok, a katonai tanács vezetője pedig vasárnap kijelentette, hogy a hadsereg nem tűr el semmiféle nyomásgyakorlást senkitől és semelyik politikai erőtől. Egyúttal közölte: arra kérte az egyiptomi politika két befolyásos alakját, Mohammed el-Baradeit és Amr Muszát, hogy támogassák a hadsereg által a héten kinevezett új kormányfőt, Kamál Ganzúrit.