A Raoul Wallenberg Egyesület és a Holokauszt Emlékközpont másodszor rendezett vetélkedőt „Régen volt? Hol is volt?” címmel középiskolás diákoknak a holokauszt történéseiről, az embermentőkről. Tizenkét középiskola több mint nyolcvan diákja vett részt a két napig tartó versenyen. A fiatalok az embermentők budapesti emlékhelyeit látogatták meg, beszámolót készítettek élményeikről, előadást hallgattak meg a holokausztról, a későbbiekben kreatív esszét is készítenek. Az előítéletek ellen a tudással lehet legjobban küzdeni – ez a legfontosabb célja a programnak.
November 23-án és 24-én másodszor rendezett vetélkedőt középiskolásoknak a Raoul Wallenberg Egyesület, a Holokauszt Emlékközpont, a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Intézet, valamint a Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnázium. „Régen volt? Hol is volt?” – ez a címe a versenynek, amelyre idén tizenkét középiskola több mint nyolcvan diákja jelentkezett. A fiatalok előadást hallgattak meg a Holokauszt Emlékközpontban a holokausztról, a magyarországi zsidóüldözésről, s arról, hogy egy embertelen korszakban is akadtak, akik menteni akarták embertársaikat. Ezután a diákokból álló ötfős csapatok meglátogatták a budapesti Belváros néhány emlékhelyét – a többi között Raoul Wallenberg, valamint Tom Lantos emléktábláját, illetve Carl Lutz emlékművét. Élményeikről képes beszámoló formájában számoltak be, melyet zsűri értékelt. A későbbiekben kreatív esszét is készítenek. Eredményhirdetésre a jövő év január 17-én kerül sor – ez a nap jelentős dátum a svéd embermentő életében, hiszen 1944-ben e napon látták őt utoljára Budapesten. 2012. Wallenberg-év lesz, hiszen a zsidók tízezreit megmentő svéd diplomata akkor lenne száz éves.
Az előítéletes gondolkodás ma is jelen van Magyarországon. A versenyt kiíró szervezetek legfontosabb célja a programmal, hogy minél több fiatal ismerje meg a holokauszt magyarországi történéseit, s azt, hogy a vészkorszakban is akadtak emberek, akik szembeszálltak a fasizmussal, s mentették az üldözötteket.