Közös választásokat tervez a Hamasz terrorszervezet és a Fatah

Májusban általános választásokat tartanak a palesztinok – jelentette be csütörtökön a palesztin elnök szóvivője, miután Kairóban tanácskozást tartott a két legfontosabb palesztin tömörülés vezetője. A Gázai övezetben és Ciszjordániában utoljára 5 éve tartottak választásokat, akkor a szélsőséges Hamász győzedelmeskedett.

A megbeszélésen Mahmúd Abbász palesztin elnök és Háled Mesaal, a Hamász terrorszervezet politikai vezetője partnerségi megállapodást kötött. Abbász kijelentette, hogy nincs több nézeteltérés közöttük, és partnerként együtt fognak dolgozni. Mesaal szerint új, fontos lapot nyitottak a partnerségben minden kérdésben, amely a palesztin népet illeti. A két oldalnak ez volt az első találkozója, amióta tavasszal váratlanul „megbékélési” megállapodást kötöttek.

Abbász (b) és Mesál (j).

Ezt követően azonban nagyon kevés előrelépés történt. A Fatah Központi Bizottsága (KB) – a párt legfőbb döntéshozó szerve – ugyanis megerősítette, hogy Szalám Fajád – a Palesztin Hatóság jelenlegi miniszterelnöke – vezeti továbbra is a közös kormány élére szánt jelöltek listáját. Az amerikai képzettségű közgazdász egy nemzetközileg elfogadott figura, aki a nyugat bizalmát is megszerezte. A Hamász azonban elutasította Fajád jelölését – a szélsőséges tagszervezet szerint az ideiglenes kormány fejének gázainak kell lennie. „Számunkra Fajád elfogadhatatlan, mert a neve a palesztin történelem egyik fekete fejezetével kapcsolható össze” – mondta Taher al-Nunu, Hamasz tisztviselő, aki azért hibáztatja Fajádot, hogy felelős a két frakció közötti konfliktus mélyítésében, a Hamasz szervezetek júdeai és szamáriai betiltásában, valamint együttműködött az izraeli biztonsági egységekkel. (A kormányfő személye körüli vitából egyiptomi sajtóértesülések szerint úgy jöhetnek ki a palesztinok, ha Mahmúd Abbászt jelölik kormányfőnek, két helyettessel – egy gázai, valamint egy ramallahi politikussal.)

Palesztin elemzők szerint a problémák sokkal mélyebben húzódhatnak. „Aggódom a helyzet miatt” – mondta Mahdi Abdul Hadi, a Palesztin Akadémikus Társadalom a Nemzetközi Kapcsolatokért nevű független, jeruzsálemi elemzőintézet igazgatója. (Az intézet korábban bátorította a két frakció közötti kiegyezést.) Hadi szerint nem a miniszterelnök személye a legproblematikusabb kérdés, hanem a hatalom megosztását megvalósító politikai akarat hiánya. Egy gázai elemző, Hani Habib szerint „nincs valódi kiegyezés, a kiegyezésnek csak a légköre van meg”. Hozzátette: akadályok sorát, valamint az elkötelezettség hiányát látja mindkét oldalon.

A Gázai övezetben és Ciszjordániában legutóbb 2006 elején tartottak választásokat, amelyeken a Hamász terrorszervezet nyert az Abbász vezette mérsékeltnek tartott Fatah mozgalommal szemben. A két palesztin frakció között ezt követően hosszú évekig tartó, kisebb-nagyobb intenzitással zajló, több száz áldozattal járó véres polgárháború tört ki.

atv.hu / MTI/bpi.hu