Orbán Viktor levele a nyugdíjasokhoz

Orbán Viktor levele a nyugdíjasokhoz
Tisztelt Magyar Nyugdíjas!

Bizonyára emlékszik rá, hogy egy évvel ezelőtt már küldtem Önnek egy levelet. Akkor a 2011-es év nagy kérdéseit próbáltuk közösen megválaszolni. A magyar nyugdíjasok közül több mint egymillióan válaszoltak és osztották meg velem gondolataikat. Azóta is hálás szívvel gondolok arra a bizalomra, amellyel a válaszadók megtiszteltek. Sok nehéz döntéshez kaptam bátorítást.

A hozzám érkező válaszok megerősítettek abban, hogy a kormány egyik legsürgetőbb feladata a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzése. Ez nehéz feladat volt, mert a magyar nyugdíjrendszer az előző kormányok hibás döntései miatt az összeomlás szélére került. Ennek ellenére 2011-ben sikerült a nyugdíjak értékét megőrizni.

Azóta eltelt egy év. Ezekben a napokban állítjuk össze a jövő év gazdasági tervét, vagyis a 2012-es év költségvetését. Most már látható, mire számíthatnak az idősek jövőre.

2011-ben a kormány belevágott a nyugdíjrendszer megmentéséhez szükséges változtatásokba, és így 2012-ben már garantálni tudjuk Önöknek a nyugdíjak értékállóságát. Ez azt jelenti, hogy az infláció mértékével, vagyis az áremelkedésekkel arányosan jövőre is növelni tudjuk a nyugdíjakat.

A nehéz európai és magyar gazdasági helyzet ellenére azért van erre mód, mert – a korábbiakkal ellentétben – a nyugdíjkasszába befizetett pénzt teljes egészében a nyugdíjas korúak nyugdíjára fordítjuk. Abból az összegből tehát senki nem vehet el, nem kockáztathatja, nem nyerészkedhet rajta. Így garantálhatjuk a nyugdíjrendszer biztonságát. Mindezt olyan időkben érjük el, amikor az euróválság miatt a legtöbb országban nem tudják tartani a nyugdíjak értékét, sőt, vannak országok, ahol jelentősen csökkentik a nyugdíjakat.

A tavalyi konzultáció során sokan válaszolták, hogy az emelkedő rezsiköltségek egyre inkább elviselhetetlen terhet jelentenek. Ez sarkallta a kormányt arra, hogy megfékezze a rezsiköltségek növekedését. A gáz, a villany, a távfűtés, a víz és csatorna díja tehát nem nőhet nagyobb mértékben, mint a nyugdíjak.

A tavaly küldött válaszaikból az is kiderült, hogy a rend és közbiztonság javítása is sürgős feladat. Ennek megfelelően büntethetővé tettük a kis értékű lopásokat is, bevezettük a három csapás törvényt a veszélyes visszaeső bűnözőkkel szemben, és az év végére már kétezerrel több rendőr gondoskodik a magyar emberek biztonságáról.

Az én nemzedékem sohasem felejti el az Önök sok évtizedes helytállását, és azt, hogy mennyi áldozatot hoztak értünk a legnehezebb időkben. A mai magyar kormány elkötelezett az idős emberek biztonsága és megbecsülése iránt. Számíthatnak ránk, meg fogjuk védeni a magyar nyugdíjasok érdekeit, és a jövőben is kikérjük az Önök véleményét legfontosabb közös dolgainkban.

Tisztelettel és nagyrabecsüléssel:

Orbán Viktor
miniszterelnök