A Kneszet első olvasásban jóváhagyta az új médiatörvényét

Szigorítanák az izraeli médiatörvényt

Az izraeli parlament első olvasásban tárgyalta és jóváhagyta az ország vitatott médiatörvényét; a végszavazásra a harmadik olvasás után kerül sor.

A hétfőn este tartott szavazáson a kneszet 42 képviselője támogatta az új törvényt, 31 ellene voksolt. A 120 tagú törvényhozás többi tagja nem vett részt a szavazáson.

A jobboldal által támogatott tervezet szigorúbb büntetéseket irányoz elő olyan újságírókkal szemben, akik „becsületsértő” cikkeket vagy szövegeket tesznek közzé a nyomtatott sajtóban, az elektronikus médiában vagy internetes fórumokon. Az ilyen vétségekért kiszabható büntetés felső határa 300 ezer sékel (mintegy 60 ezer euró). Ráadásul a becsületükben megsértett személyeknek nem szükséges bizonyítaniuk a diffamáló szöveg következtében őket ért állítólagos kárt.

Vasárnap több száz újságíró – köztük az izraeli televízió és rádió sztárriporterei és műsorvezetői – tüntetett Tel-Avivban a médiatörvény ellen. A médiamunkások attól tartanak, hogy az új szabályozás drasztikusan korlátozni fogja a sajtószabadságot. Cipi Livni, az ellenzéki Kadima párt vezetője is bírálta a tervezetet, kijelentve: annak célja csapást mérni mindazokra, akik bírálni merik a hatalmat.

BreuerPress-info