Folytatódtak az összecsapások a kormányellenes tüntetők és a rendfenntartók között hétfőn a kairói Tahrír téren és környékén; az egészségügyi minisztérium közlése szerint az újabb megmozdulások szombati kezdete óta szerte az országban – hivatalosan – 22 ember halt meg ezekben az erőszakos cselekményekben.
A minisztérium közleményét a Mena állami hírügynökség ismertette. A sebesültek száma a minisztérium egy korábbi közleménye szerint eléri az 1750-et. A minisztérium arról nem tájékoztatott, hogy hány tüntető, illetve rendfenntartó – köztük esetleg katona – halt vagy sebesült meg. Ezt a minisztériumi közleményt az állami tévé mondta be.
A rendőrök hétfőn is könnygázgránátokat lőttek a tüntetők közé, akik több százan, talán több ezren voltak, kisebb csoportokba verődve. A demonstrálók kődobálással válaszoltak a könnygázra.
Az utóbbi két nap utcai összecsapásai voltak a legsúlyosabbak a februári felkelés óta. A parlamenti választásokat november 28-ára írták ki, és a katonai kormányzat egyelőre tartja magát ehhez.
Elítéli az erőszakot, ezért lemond
Tiltakozásul a kormánynak az újabb tüntetések elleni erőszakos fellépésére benyújtotta lemondását Imád Abu Gázi kulturális miniszter – jelentette hétfőn a MENA hivatalos egyiptomi hírügynökség. „Benyújtottam lemondásomat tiltakozásul az ellen, ahogyan a kormány a legutóbbi Tahrír téri eseményeket kezelte” – mondta a miniszter a rendvédelmi erők és a katonai kormányzat végét követelő tüntetők közötti összecsapások után.
Növekedett a halálos áldozatok száma
Harmincöt holttestet szállítottak a kairói Zajnhum kórház halottasházába, azokét, akik a tüntetők és biztonsági erők összecsapásaiban haltak meg – közölték hétfőn kórházi illetékesek. A nevük elhallgatását kérő illetékesek elmondták, hogy ebbe a halottasházba szállították a legtöbb halottat. Az egészségügyi minisztérium korábban huszonkét halottról és több száz sebesültről számolt be. Egy fiatalember Alexandriában halt meg, a többiek pedig Kairóban, a halálukat éles lőszer okozta, vagy könnygáztól fulladtak meg.