„Ki nem állhatom” Keresetlen szavakkal kritizálta Netanjahut Sarkozy és Obama
A francia „Arret sur Images” hétfői számában számolt be arról, hogy a G20-ak csúcstalálkozóján a két államfő egy csütörtöki sajtótájékoztatót követően zárt ajtók mögött folytatta az egyeztetéseket, ahol az amerikai elnök bírálta francia kollégáját azért, mert Párizs – holott tisztában volt az amerikaiak ellenző álláspontjával – nem figyelmeztette Washingtont arról, hogy a palesztinok mellett fog szavazni az UNESCO-ban. Ezt követően azonban gyorsan az izraeli miniszterelnökre terelődött a beszélgetés, és Sarkozy kijelentette, hogy „ki nem állhatja, mert egy hazug”. „Nekem mondja? Nekem minden nap egyeztetnem kell vele!” – felelte erre Obama a francia lap szerint, amely hozzátette: a két politikus természetesen meg volt róla győződve, hogy egy magánbeszélgetésről van szó, a mikrofonjaikat azonban nem kapcsolták ki, így mindenki hallhatta az elhangzó mondatokat.

A kommunikációs bakiról percekig nem vettek tudomást, és ez alatt számos témát átbeszélt Sarkozy és Obama – mindezt az újságírók „előtt”. A francia lapnak egy újságíró megerősítette, hogy legalább három percig tartott, mire a sajtós és technikai személyzet észlelte a hibát.
A kínos jelenetről az Arret sur Images szerint azért szivároghatott ki kevés információ, mert többekkel „titoktartási nyilatkozatokat” írattak alá az ügyben. Egy név nélkül nyilatkozó újságíró pedig elmondta a francia lapnak: több újságíró megállapodott egymás között arról, hogy tekintettel a téma érzékenységére, nem fogják nyilvánosságra hozni az esetet.
ML – atv.hu / Ynet / Arret sur Images/breuerpress.com