Debrecenben „Rólunk szól…” címmel, immár XII. alkalommal kerül megrendezésre a Debrecen és határon túli testvérhitközségeinek Nemzetközi Konferenciája, alábbiakban Zoltai Gusztáv a Mazsihisz ügyvezető igazgatójának a konferencia nyitónapján, szeptember 23-án elhangzott beszédét közöljük.
Tisztelt Konferencia! Tisztelt Barátaim! Hölgyeim és Uraim!
Három megközelítésből mondom el üdvözletemet Önök előtt.
Jó érzés, hogy itt és most, együtt a Debreceni Zsidó Hitközséggel közösen ünnepelhetjük a Kápolnás utcai zsinagóga centenáriumát. Száz év gazdag szellemi és lelki kincseket halmozott fel e falak között, és olyan vallási és közösségi hagyományt teremtett, amely még sokáig, nagyon sokáig táplálja a gyerekek és az unokák nemzedékét.
A másik vonatkozás, hogy e száz éves tradíció egyik gyümölcse éppen ez a konferencia, amelyre most eljöhettünk. Egyáltalán nagyszerű ötlet volt újra összehívni a Kárpát-medence e részének tanácskozását, függetlenül az ország- és megyehatároktól. Sőt az idén éppen a tízedik alkalommal találkozó szlovákiai, ukrajnai, romániai, szerbiai zsidó testvérszerveztek a magyar partnerekkel, az információcserén kívül, számos módot és alkalmat találnak a rangos előadások megtartására, s arra, hogy az érdeklődők további személyes programokat beszéljenek meg.
A harmadik aspektus a magunk közösségi ügye. Ez a konferencia olyan időben ült össze, amikor a magyar kultúrájú zsidóság talán új mérföldkőhöz ért. Valamivel több mint másfélszáz évszázada, pontosabban először 1868 decemberében, majd másodszor 1872 nyarán megtörtént már hasonló helyzet.
De mielőtt erről szólok, szeretném biztosítani Önöket, hogy szigorúan megtartom e konferencia eszmei célkitűzését, és a program keretein belül maradok.
„Rólunk szól…” E remek cím nagyszerűen kifejezi: hogy itt minden elhangzó szó zsidóságunk lényegét érinti. Múltunk felmutatása erőt ad számunkra az összegező értékelésre, a megoldások megkeresésére, a feladatok rögzítésére, a célok meghatározására. Sőt bízom abban, hogy az együttgondolkodás elvezet bennünket a lehetséges legjobb megoldáshoz.
A zsidó hitfelekezetek 1868-72-es egyetemes közgyűlése tehát már rögzíthette a törvény előtti egyenjogúsítás, az emancipáció eredményeit. Sok korszakos tanulsága is volt ennek a hajdani összegező, és számos értelemben programot adó kongresszusnak. Ma, ennyi idő után, ráadásul, nyugodtan (és büszkén) mondhatjuk el, hogy lényegében ekkor jött létre, alakult ki az a sajátos magyar zsidóság, amely – több vonatkozásban – önállóan is meghatározó az egyetemes zsidóságon belül. Izraelben, mármint az mai Izraelben, még ha tréfásan is, de „magyar törzsként” emlegetik a magyar anyanyelvűek közösségét, amely vallási gyakorlatát, templomi hagyományait, közösségi szokásait illetően eltér, és más jegyeket mutat fel, mint az orosz, a lengyel, a keleti, akár a szefárd közösség. De ott is minden komoly tényező tudja, hogy ez a jiddische „ungarikum” kifejezett érték, óvandó kincs. És ebbe a nyírségi, a hajdúsági, a dél-alföldi és a pesti-óbudai tradíció egyként beletartozik!
Ebből az általánosnak tetsző történelmi és társadalmi képből két momentumot mindenképpen ki kell emelnünk. Az egyik, hogy a régi kongresszus és statútum, még pontosabban Eötvös József miniszter félreérthetetlenül rögzítette: „a törvény csak egy izraelita vallást ismer”. A mi hagyományos gyakorlatunk természetesen úgy tartja, hogy a zsidó életben megvan az ágazatok és a színárnyalatok létjogosultsága, ez adja meg a zsidó vallás és szellem egyedülállóságát, alkotó-teremtő és ösztönző szépségét. Hadd éljek modern hasonlattal is: a fizika tudja: a napfény sok-sok színes sugárnyaláb összessége, a fényt csak mi látjuk-érezzük egységesnek.
A másik döntő megoldás is kiállta az idők próbáját: egyetlen zsidó szervezet képviselje, jelenítse meg kifelé, az ügyek vitelében, a magyarországi zsidóságot!
A holokauszt, a mi máig fölfoghatatlan nagy tragédiánk fölszántotta a magyar zsidóság oly gazdag humuszát. A náci és a nyilas ekék a gyökerekig nyúltak le, s nemcsak életeket irtottak ki, hanem tudást is, és évszázadokon át őrzött tradíciót, készségeket. Elpusztított invenciót, orvosi ügyességet és ügyvédi értéket, művészi és iparosi tehetséget.
A sötét felhő, a SOÁ és az azt követő depresszió oszlik. De éppen ezért az átmeneti, derülő időben, tehát éppen most, egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy tétlenek, cselekvőképtelenek legyünk.
Nem azt mondom, hogy a magyar zsidóság végveszélyben van. Nem! Az elmúlt 15 évben sokan tettek nagyon sokat azért, hogy a régi szellem, a teremtő akarta, a megőrzött vallás és a zsinagógai gyakorlat fennmaradjon! Minden erőnkkel gondoztuk idős hitsorsosainkat, erősítettük a holokauszt-idők túlélőit; fenntartottuk a zsinagógáinkat, iskoláinkat, képeztünk rabbikat és kántorokat, vigyáztuk a minjánt, ápoltuk temetőink drága sírjait, könyveket, újságokat jelentettünk meg, s fenntartottuk a jiddiskeit tudatát. Nyilván mulasztottunk is, olykor elnagyoltunk feladatokat, és nem biztos, hogy mindig hibátlanul tettük a dolgunkat. De egy valamit senki nem mondhatott, mondhat ránk. Hogy elkötelezett zsidó szív és tudat és szilárd zsidó felelősség nélkül dolgoztunk, s ne akartuk volna fenntartani és gyarapítani szellemi és tárgyi javainkat; jelessé tenni kórházunkat, szociális ellátó rendszerünket.
Nemcsak nyakas közösség a zsidó, ahogyan az már a Tórában is áll, hanem nyugtalan népség is. Mindig akad helyzet és nézetletérés, ok a vitára. De azt is tudjuk: a máhlajke azért mindig véget ér. Kompromisszummal, belátással, önmérséklettel. Az pedig csak ritkán képzelhető el, hogy a viszály túlterjedjen a józan ész határán, és önrontó formába csapjon át.
A Mazsihisz mindig azon az elven volt, hogy a zsidóság egy és oszthatatlan. Minden baráti kezet elfogadtunk, s magunk is ilyen kezet nyújtottunk. Ortodox testvéreinkkel a szövetséget az azonos lélek jegyében kötöttük meg, és ma egységet látunk. Ugyanígy a Chábád Lubavics Nevelési Oktatási Egyesülettel is mély barátságot ápolunk. Bízunk abban, hogy a fiatalos energiájú Egységes Magyarországi Izraelita (Status quo ante) Hitközséggel is mielőbb megerősödik a tökéletesen harmonikus hang, hiszen az együttépítkezés közös feladatunk. Ne feledjük, egy zsidóság van: a Fény, amely magában foglalja a különböző színeket hordozó sugárnyalábokat.
Tudjuk, hogy a világ változik, s benne az ember és az emberek közössége is. Új divatok jönnek és új formák alakulnak, mindenki kísérletezik a legjobb elérésére. A zsidóságban sok az ősi hagyaték, s éppen az ehhez való ragaszkodás, az őrzés a lényeg.
A vallásban mindig volt, és egyszerre volt reform és dinamikus változás. De a nem változtatható princípiumok talán mégiscsak közelebb állnak ahhoz a bizonyos lényeghez. A magyar zsidóság, a SOÁ után, minden lehetséges alkalommal rögzítette: a Sulhán Áruh alapján áll. Jöttek kevéssé vallásos zsidók, jöttek szabadgondolkodók, hagyományszegő, ideologikus emberek, de ők sem mondták, hogy a Sulhán Áruh általában érvényét vesztette. Mert tudták: legalább tisztelniük illik azokat, akik megtartják, őrzik a tradíciót! Mert ők a híd köztük és a tórai parancsok és áldások között. A távolodók nem gyűlölködést érdemelnek, gúnyt, hanem a megmaradóknak kell olyan vonzó szellemi, emberi, baráti közösséget teremteniük, ami a kötelékeiket lazítókat visszahozza. Mert kölcsönösen az a fontos, hogy őrizzük a zsidóságunkat, abból annyit, amennyi osztályrészünkül jutott, de lehetőleg még többet. Ápoljuk magunkban, vigyázzuk a tórai gondolatot; megtartsuk a szívet, amely szüleink, nagyszüleink hitéért dobog.
Támogatjuk, segítjük a zsidó ifjúsági szervezeteket, a klubokat, a zsidó eseményeket és programokat. Többet is szívesen látnánk ezekből, talán pénzforrást is sikerül bevonnunk ezek bővítésére, színvonaluk emelésére.
Van egy régi tervünk, s úgy érezzük: megérett az idő, hogy mielőbb megvalósítsuk
A komputerek korában, hiszen az elektronikus technika ezt már lehetővé teszi, szeretnénk kiépíteni a nyugat-európai, a közép-kelet-európai, a balkáni térségekkel, az izraeli városokkal, azok magyar ajkú köreivel, a lehető legszorosabb hitközségi kapcsolatainkat. Az első lépés az információcsere, a második etap személyes küldöttek meghívása és idelátogatása volna. Előadások kapcsolódnának ezekhez a programokhoz, tájékozódó utak. Aztán bevonnánk a fiatalokat: jöjjenek, sőt menjenek a külhoni, ereci kilékhez, ismerjék meg az ottani életet, lássanak, tanuljanak. És mindenütt hirdetnénk: a zsidóság egy és oszthatatlan, nem kíván bezárt határok között élni; vallási kultúrája nemcsak az időben, a mai térben is végtelen. Az Önök kitűnő debreceni találkozása már ilyen, akár etalonnak is tekinthetjük. Sőt az alkalom is itt van már, hogy javasoljuk: bővítsék a konferencia meghívottainak körét.
Izraelről külön szeretnék szólni. Ha a zsidóság szíve a Tóra, lelke Erec Izráél. És ezzel így van minden zsidó, éljen a földkerekség bármely országában. A zsidó tudás, az ima, a hagyomány, az ősök emléke elválaszthatatlan az ősatyák lakhelyétől, Izraeltől. Sajátos, egészen kivételes zsidó kapcsolati helyzet ez: nem sovinizmus és nem nacionalizmus, nem gőg és elkülönülés, inkább spirituális csoda, amit csak megérteni és átérezni szabad.
Szeretném itt és most ismételten elmondani, hogy a magyarországi zsidóság mélyen elkötelezett Izraellel, akár Herzl Tivadar miatt is, de azért is hangsúlyosan, hogy nagyon sok testvérünk vett részt az ország alapításában. Ott voltunk a kibbucokban, a cáhálban, az élet minden területén. Itthoni egységtörekvéseinket is ösztönzi, segíti az az Izrael-eszme, amely zsidóságunknak elvehetetlen alapja.
Ez a kötődés nem érinti, befolyásolja, gyengíti a magyar zsidóság lojalitását, szeretetét a szülőföld, az anyanyelv, a magyar kultúra iránt. A magyarság is átéli ezt az érzést, amikor az erdélyi, a szlovákiai, a szerbiai és a horvátországi testvérek viszonyításaira gondolunk.
Barátaim!
Végezetül ismét hangsúlyosan szólnék valamiről
A magyarországi zsidóság teremtő értékeivel tisztában vagyunk. A Mazsihisz minden erejével azon van, hogy e szellemi potenciáról szerényen, de határozottan tájékoztassa a társadalmi közvéleményt, a kormányzatot, a lakosságot, a gazdasági és a szellemi köröket. Nem kívánunk előnyt és kivételezettséget, de a demokrácia és a szabadság jegyében, európai törvényi normák szerint szeretnénk létezni, alkotni. Ugyanebből az alapelvből kiindulva lépünk fel minden torz nézet ellen. Tiltakozunk a jobboldal egyre szélsőségesebb megnyilvánulásai miatt, s elvárjuk, hogy a kormány tegyen meg mindent a szemétdomb-ideológusok megállítására, a nyilas szerveződések megfékezésére. Felháborítónak tartjuk, hogy Hitlert és Szálasit idéző légkörben veszélyeztessenek, riogassanak bennünket holmi rongyos gárdák és betyárkalózok, s ordenáré útszéli hangon emlegessenek, szidalmazzanak egy magyar, történelmi egyházat.
A zsidóság falain belül ugyanakkor megőrizzük koncepciózusságunkat, dinamizmusunkat, tettre-készségünket. Óvjuk a magyar neológia hagyományos kincseit, s változatlan felelősséggel segítjük szociális ellátó rendszerünket, s minden idegszálunkkal a holokausztot túlélt nemzedékre figyelünk. Pontosan olyan történelmi kötelezettség ez, mint amit a jávnei iskola vezetői érezhettek a Templom lerombolása után. Megtartani és megőrizni az előző nemzedékek hagyatékát, és felépíteni az új falakat, hogy mögötte megszülethessen a folytatás.
Ami engem és közvetlen munkatársaimat illeti, hadd mondjam el: minden erőnkkel, tapasztalatunkkal, gyakorlatunkkal, kapcsolataink mozgósításával azon leszünk, hogy szilárdítsuk és erősítsük központi apparátusunkat, szervezzük és zökkenőmentessé tegyük a templomi-körzeti munkát. A hitélet személyi és tárgyi feltételeit maradéktalanul megteremtjük, miként figyelemmel és empátiával adunk nagyobb lendületet a zsinagógai életnek. Az infrastruktúra egyes elemeit szeretnénk minden eddiginél pontosabban egymáshoz illeszteni, így segítve a templomi tanulást, a péntek esti kiddusokat, a szombati tóraolvasást, a szombat búcsúztató összejöveteleket, ünnepeinket.
A Mazsihisz minden törekvése, hogy a magyar neológ zsidóság spirituális kötelékei megerősödjenek, szellemi értelemben magasra szárnyaljanak. Vallási és polgári teljesítménye, hazaszeretete, kézfogása a társ-egyházakkal, sorsközössége a néppel tiszteletet keltsen, s bátran, szilárdan és büszkén álljon a progresszív haladásban. Mert úgy valljuk: nekünk nemcsak a jelenben kell helyt állnunk, hanem a jövő nemzedékei előtt is vizsgáznunk illik. És ebben a bizonyítványban, a zsidó szellem hagyományainak megfelelően, kizárólag jeles osztályzatot szeretnénk a magunkénak mondani.
Köszönöm, hogy meghallgattak!
