A Goldmark teremben megnyílt az Itt lakott Rosenthal című kiállítás !

A Budapesti Zsidó Hitközség sikeresen megvalósította a Közép- magyarországi Operatív program keretében az Európai Unió támogatásával a Goldmark terem és a kapcsolódó helyiségek turisztikai fejlesztése című projektet, melynek keretében megújult a Wesselényi utca 7. számú műemlék épület kívülről és belülről egyaránt. A többfunkciós, 140 fő befogadására alkalmas színházterem korszerű hang- és fénytechnikával felszerelve számos kulturális rendezvénynek ad majd otthont.
A Magyar Zsidó Levélár három új fejlesztései: Itt lakott Rosenthal- kiállítás a pesti Zsidónegyedről! A felújított Goldmark-teremben kapott helyet a zsidónegyed-kiállítás, ami a környék mindennapi életét jeleníti meg az elmúlt évszázadokban 10 térkép, 20 tárgy és 30 ház bemutatásának segítségével. A tárlatot Komóczy Géza professzor úr és Winkler Nóra nyitották meg a Kulturális Örökség Napjai keretében. A budapesti gettó gyászos utcái is megnyílnak egy interaktív érintőképernyős térkép segítségével. Mellette adat-gazdag térképek mutatják be a zsidónegyedet 1785-től napjainkig, arra késztetve az embert, hogy mihelyst kimegy, nyakába vegye az eddig ismertnek hitt városrészt. Újdonságként az okos telefonnal érkező látogatók QR kódok segítségével saját készülékükre is letölthetik a tárlatvezetőt. Levéltári látványraktár A látványraktár létrehozása a hagyományos állagmegóváson és szakszerű tároláson túlmenően a látogatók részére lehetőséget biztosít a többség számára általában láthatatlan hiteles történelmi források, dokumentumok megismerésére is. A látványraktár teljesen új, eddig ismeretlen környezetbe viszi a látogatót, ahol a biztonságos raktározással egyidőben olyan dokumentumok láthatóak, melyek múzeumi kiállításokban, könyvekben nem, vagy alig szerepelnek. A raktártérben gördíthető polcokon és kihúzható térképtároló fiókokban megtekinthetőek a díszes kötésű hitközségi jegyzőkönyvek mellett a Dohány utcai zsinagóga korabeli ülésjegyzőkönyvei, eredeti építési tervrajzai, díszes oklevelek, céhlevelek, obsitok, és sok olyan dokumentum, melyet jelenleg csak a nagyon szűk szakmai közönség ismer. A látványraktár előzetes bejelentkezés alapján látogatható. Családkutató központ A Családkutató Központba számos turista és kutató érkezik azért, mert a zsidó hitközséget és intézményeit érzi legitim forrásnak az őt foglalkoztató kérdések megválaszolására. A kutatószobában az érdeklődők hozzáférhetnek mindazokhoz a történeti forrásokhoz és segédletekhez, melyek a magyarországi zsidó történelem, helytörténet, és családtörténet kutatásához szükségesek. A releváns források kiválasztásához, az alapvető tájékozódáshoz szakszerű segítséget kaphatnak a központ több nyelven beszélő alkalmazottaitól. A központ szombat és a zsidó ünnepek kivételével mindennap reggel 10 órától látogatható. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Elérhetőségek és előzetes bejelentkezés: +361 413 5547, www.milev.hu, family@milev.hu