Időszerű és szükséges az a sok érték, amivel a jezsuita rend odaadó munkája népünket és egyházunkat megajándékozta – hangsúlyozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szerdán Budapesten, az idén új helyszínen tanévet kezdő Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium Veni Sancte szentmiséjén mondott szentbeszédében.
A bíboros úgy fogalmazott: „nagy örömmel áldottuk meg ma ezt a megújult épületet. A régi romok újjáépítése nem elsősorban emberi teljesítmény, hanem Isten áldása és ajándéka. (…) Ez az áldás, ez a lehetőség egyben új hivatást is hordoz”.
Mint mondta, „keresztény világnézetünk egyik alapvető igazsága, hogy az ember örök életre hivatott, hogy személyes életünk és létünk sem szűnik meg a földi halállal. (…) A kinyilatkoztató Isten pedagógiája vezette a szavára hallgató embereket ennek a hitnek az elmélyítésére”. Teljes világosságában pedig Krisztus tanítása, halála és feltámadása ragyogtatta fel ezt az alapvető igazságot magáról az emberről – tette hozzá.
Utalt arra, hogy a szerdán ünnepelt kassai szent vértanúk – akik közül kettő jezsuita volt – egyaránt „teljes szívükből hitték és vallották a katolikus hitet. Nem engedtek a cinikus ajánlatnak, hogy hagyják el a vallásukat, és majd ennek fejében tulajdonul kapják az egyháztól elvett birtokot”. Boldog II. János Pál pápa 1995-ben a három vértanút szentté avatta – emlékeztetett.
Mint mondta, „azóta is új és új példaképekkel gazdagodott” a magyar egyház és a világegyház, „új és új boldogokban és szentekben ismerjük fel Isten akaratának odaadó követését és teljes elfogadását”. Közülük név szerint kiemelte Salkaházi Sárát, Meszlényi Zoltánt, Bogdánffy Szilárdot és Scheffler Jánost.
A szentmise előtt Erdő Péter felszentelte a jezsuita rend központi intézményeit magába foglaló épületegyüttest.
Smuk Péter rektor a szentmise előtti ünnepségen arról beszélt, hogy a társadalom válságban van, a kereszténység ugyanakkor „letisztult életképet kínál” az embereknek, és szolidaritást hirdet az elesetteknek. Kitért arra, hogy a szakkollégium szakmai, kulturális rendezvényeket is tart, majd hozzátette: „szükség van valódi kereszténydemokrata értelmiségre (…) az elit szerepe pedig az, hogy mintát adjon”.
Beszámolt arról, hogy az alap- és mesterképzésen kívül most már van náluk doktori képzés is, egyúttal bejelentette, hogy az ELTE-vel együttműködési megállapodást kötnek.
Kiss Ulrich prorektor, jezsuita szerzetes külön köszöntötte a roma szakkollégium képviselőit. Reményét fejezte ki, hogy az oktatás valóban a kormányzat stratégiai ágazata lesz, és az oktatásból nem kivonnak, hanem éppen ellenkezőleg, beruháznak majd abba. A haladás egyik legfontosabb előfeltételének nevezte tudományágak közötti átjárhatóságot.
Felhívta a figyelmet, hogy „a harmadik világ lehagyja az Óvilágot”, ennek az alapja pedig a kitartó tanulás. „Nem szabad megelégedni soha azzal, ami van, mert tudjuk, hogy tőlünk több telik” – fogalmazott.
Forrai Tamás provinciális kiemelte, a szakkollégiumnak a jezsuita Párbeszéd Házába való beköltözésével létrejön Budapest belvárosának egyik meghatározó keresztény szellemi központja. Utalt arra: idén 450 év telepedtek le Magyarországon a jezsuiták. Mint mondta, a rendnek mindig az volt a feladata, hogy világos, racionális és keresztény válaszokat adjon a kor kihívásaira.
Szólt arról, hogy a világban a keresztény értékrendre kell építeni, új evangelizációra van szükség, és „újra meg kell találni azokat a gyökereket, amikre hosszú távon építeni lehet”.
A rektor és a prorektor a szakkollégium Pro Collegio-díját átadta az ünnepség keretében a diákbizottság elnökének, Kocsev Bencének.
Az eseményen megjelent Stumpf István alkotmánybíró is.