A Frankfurter Allgemeine Zeitung a magyar gazdaságról

 Magyarország a szuverenitásért való harc előtt áll címmel elemző jellegű tudósítást közölt a magyar gazdaságról szombati számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

Bécsi keltezésű írásában a szerző, a Magyarországgal rendszeresen foglalkozó Reinhard Olt mindenekelőtt a miniszterelnöknek a budapesti nagyköveti értekezleten elhangzott beszédét, valamint legutóbbi, az MR1 rádióban elhangzott nyilatkozatát ismertette.
Magyarországnak a szuverenitásáért való harcra kell berendezkednie – idézte a cikkíró a kormányfőt. Kiemelte: a miniszterelnök szerint meg kell akadályozni, hogy az ország „a görög útra” csússzon. Orbán Viktor döntő fontosságúnak nevezte a Kínával, Oroszországgal, valamint az arab világgal való gazdasági szálak erősítését is – írta Olt. Utalt arra is, hogy a miniszterelnök visszautasította a kormány politikáját ért külföldi bírálatokat.
A rádiónyilatkozatból a cikkíró mindenekelőtt a devizahitelesek megsegítésével kapcsolatos kormányzati elképzeléseket, illetve azt emelte ki, hogy Orbán Viktor a bankokat az eladósodott hitelesek segítésében való részvételre szólította fel. Részletesen ismertette a szerző a devizahitelesek helyzetét, illetve a támogatásukat célzó, eddig elhatározott lépéseket.
www.faz.net/